47-es: kész a Hódmezővásárhely–Orosháza szakasz

MTI/iho   ·   2015.10.10. 14:10
47_done0

Hódmezővásárhely, kivezető szakasz, az első komolyabb jobbkanyar Orosháza felé. Nyaranta körülbelül itt lehet újra letekerni az ablakot, az állatifehérje-feldolgozó szagát innen már nem lehet érezni (fotók: MTI/Kelemen Zoltán Gergely)

A főutat 11,5 tonnás tengelyterhelésre erősítették meg, nyolcvanöt százalékban európai uniós és tizenöt százalékban hazai források felhasználásával, a Duna Aszfalt Zrt. kivitelezésében. A főúttal párhuzamosan elkészült a Hódmezővásárhelyt Orosházával összekötő, 21,4 kilométeres kerékpárút is. A 47-es Algyő és Szeged közötti hét kilométeres szakaszának felújítása még zajlik, de a kivitelező határidőre befejezi a munkát, és az autósok november közepétől már forgalomkorlátozások nélkül használhatják az utat.

Nagyon kellett a kerékpárút is. Hódmezővásárhely ugyanis az ország legnagyobb kiterjedésű városa, nagyon sok tanyaközpontot csatoltak hozzá. Az emberek innen többnyire kerékpárral járnak be a városba, sőt, a megyehatárnál fekvő Székkutasról is teljesen természetes volt, hogy bebringáznak. Eddig a 47-es úton tekertek. Ha Szeged és Vásárhely között is végig megépülne a kerékpárút, na az tényleg isteni lenne!

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek