737 MAX: túl a kétezredik megrendelésen

iho   ·   2014.05.22. 14:30
cim5

Túljutott a kétezredik megrendelésen a Boeing 737 MAX, az amerikai gyártó újrahajtóművezett egyfolyosós gépe, amely a tervek szerint 2016-ban repül először.

Hogy pontosan ki rendelte meg a kétezredik gépet, azt nem tudni, mert ez a példány egy harmincgépes üzlet része egy magát egyelőre megnevezni nem kívánó megrendelőtől. A kötéssel a MAX rendelésállománya harminckilenc vásárlótól 2010-re nőtt, ennek értéke listaáron 209 milliárd dollár, és az új típus 250 további példányára van opciós lekötése a gyártónak a cégektől.

Három változatban készül, plusz a business jet verzió, már arra is van megrendelés

A MAX-program egyik vezetője a Boeing közleménye szerint azt nyilatkozta, hogy az amerikai egyfolyosós újdonság a megjelenése óta már több mint ötven százalékát érte el az új gépek megrendelésének: nos, ez valószínűleg igaz, csakhogy a Boeing jó egy évvel később jelent meg a piacon a MAX-változattal, és ez a különbség momentán majd hétszáz gépet jelent a MAX 2000-jéhez képest az A320neo gépcsalád javára, amelynek fix rendelésállománya most 2675-nél tart. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a Boeing eléggé gyorsan dolgozza le a hátrányát, amit a keskenytörzsű-modernizálási program beindításának késésével szedett össze, és az is biztos, hogy a kétezres rendelésszámot a Boeing gyorsabban érte el, mint bármely más korábbi típusa.

A különleges szárnyvég-kialakítás

Az amerikaiak ígérete szerint a MAX az új LEAP-1B hajtóművek, az aerodinamikai változások, az új szárnyvégkonstrukció és más finomítások révén tizennégy százalékkal hatékonyabban üzemeltethető, mint a jelenlegi leggazdaságosabb 737-esek, illetve nyolc százalékot ver rá az egy ülésre vetített üzemeltetési költségek tekintetében a vetélytárs 320-as neóra. Tény az is, hogy a 737-esek eladása eléggé felgyorsult az utóbbi időkben, ezt a típust választotta az újjászületőben lévő egykori klasszikus légitársaság, az Eastern, illetve ismét igen komoly, ötvengépes kínai megrendelés is jutott az NG és a MAX változatnak egyaránt.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek