A 10-es út felé a Bécsi úton, a 11-es felé a Szentendrei úton autózzon a szokásos Flórián téri útvonal helyett!

BKK/iho   ·   2025.12.03. 07:25
00_florian_ter_tavasz_utca

A felüljárók felújításához kapcsolódva, az Árpád hídról érkező forgalom segítése érdekében megváltozott a forgalmi rend a környéken: a Tavasz utcából nem lehet egyenesen a Flórián téri felszíni csomópont felé továbbhaladni, ebbe az irányba csak az építési forgalom, a BKK járatai, valamint a kerékpárral közlekedők hajthatnak át.

A környéket érintő forgalomkorlátozások miatt a BKK és Budapest Közút továbbra is arra kéri az arra közlekedőket, hogy lehetőleg a sűrített és előnyben részesített közösségi közlekedést vegyék igénybe. Egyúttal azt tanácsolja a gépjárművel közlekedőknek, hogy a felújítás hátralévő ideje alatt más útvonalon – a Flórián teret, illetve Pestről Buda felé az Árpád hidat elkerülve – közelítsék meg az úti céljukat.

Az intézkedés célja, hogy a Pest irányából, az Árpád hídról érkező, a sávlezárás miatt csúcsidőszakokban gyakran torlódó járműforgalom könnyebben áthaladhasson a Flórián tér csomópontján, ne akadályozzák, illetve ne is veszélyeztessék a Tavasz utca felől becsatlakozó, és rövid szakaszon sávot váltó járművek a haladását.

(fotó, térkép: BKK)

Az erre közlekedőknek a Budapest Közút és a BKK az Árpád fejedelem útja–Tavasz utca–Vörösvári út útvonal helyett:

  • a 10-es út felé a Lajos utca–Nagyszombat utca–Bécsi út,
  • a 11-es út felé a Lajos utca–Pacsirtamező utca–Szentendrei út útvonalat javasolja.

A BKK több módon is segíti a közösségi közlekedést, hogy minél többeknek nyújtson vonzó alternatívát az autóval szemben.

  • Csúcsidőszakban sűrűbben jár az 1-es és 1A villamos, valamint
  • a 34-es és a 106-os autóbusz, illetve
  • legutóbb az Árpád hídon a Népfürdő utcától a Szentlélek tér megállóhelyig ideiglenesen új buszsáv létesült, hogy segítse a Buda felé tartó autóbuszok haladását.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek