A Békás-tóba küldte a tűzoltókat a román légiirányítás

Bánhidi Emese   ·   2014.02.08. 20:25
bekastocim

Sürgősségi jelzést kapott a román Rendkívüli Helyzetek Igazgatóságának tűzoltó részlege a légiforgalmi irányítástól, hogy bajba jutott egy hajó. A jelzést egy ELT (emergency locator transmitter) adta le, a jelzés rendben be is futott az ezt fogadó Romatsa-központba, csak épp a helyszín volt téves - írja a Mediafax.

„A vészjelzést február 5-én késő este kaptuk: egy hajó bajban van, valahol a Békás-tó csücskében, és a hajó máltai zászló alatt fut. Az információ valószínűsége ötven százalékos volt. Két helyszínt valószínűsítettünk: a Békás-tavat és Marseille környékét. Mi azonnal elkezdtük a keresést a tavon, mert komolyan vesszük a dolgunkat. Arra gondoltunk, hátha valaki vásárolt magának egy kishajót, egy csónakocskát, kihúzatta magát a tóra, és ott ragadt, amire az elektronikus jeladó reagált. Ellenőriztük a környéket, ahol megtörténhetett egyáltalán ez a baleset, de a tó vége befagyott. Tehát semmiképpen nem tudott bajba kerülni egy hajó a tónak azon a részén. Szóval ellenőriztük, és nem találtunk semmit” – mondta a Neamt megyei igazgatóság főnöke, Ioan Nitica.

(Forrás: wikipedia.com)

Az első után tizennyolc perccel jött egy második jelzés is az irányítástól, amelyben lefújták a keresést, mert a hajót közben megtalálták Franciaország déli részén, Marseille környékén.

„Nem volt téves riasztás, az irányítás nem hibás semmiben. Ők kaptak egy jelzést azoktól, akik kezelik a műholdjelzéseket. A 406 megahertzes frekvenciáról van szó. Ők tovább adták az üzenetet a konstancai központba, hogy ott is nézzék meg és nálunk is. Nem volt téves riasztás, hanem egy ötven százalékos valószínűségű elektronikus jelzés.

A neamtiak azt mondják, ha másra nem, arra mindenképp jó volt az eset, hogy gyakorlatozzanak, amire viszonylag kevés lehetőségük van.

(Forrás: wikipedia.com)

A furcsa történet előzménye, hogy a Romatsa a néhány hete történt erdélyi légi baleset után nemigen engedheti meg magának a melléfogás lehetőségét, akkor ugyanis országos felháborodást keltett Romániában, hogy a lezuhant gépet csak hat-hét órával a baleset megtörténte után találták meg a mentőegységek, és ezért sokan az irányító szolgálatot okolták, amiért nem tudta bemérni a lezuhanás pontos helyszínét. Az akkor szerencsétlenül járt gépet a már elavult és csak az oroszok által figyelt vészjeladó berendezéssel szerelték fel, amely a 121,5 megahertzen működik, a mostani riasztás azonban már a valóban használatos, modern, 406 megahertzes műholdas rendszeren történt. De a jelek szerint apró melléfogások ebben a szisztémában is lehetségesek. A Békás-tó és Marseille közötti távolság pontosan 1645 kilométer.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek