A légiközlekedés csodája: esztétikus hemzsegések

iho   ·   2014.11.30. 08:45
cim6

A NATS, az Egyesült Királyság légiforgalmi irányító szolgáltatója nemrég gyönyörű videót jelentetett meg arról, hogyan sűríthető néhány perces látvánnyá a brit szigetek fölötti légiforgalom. Minden gép, minden járat egy-egy vonal a képen, a hálózatok szétválnak és összefonódnak, elsősorban az egyes repülőterek, elsősorban persze London és Heathrow körzetében.

A NATS már hónapokkal korábban is kibocsátott egy hasonlóan látványos videót, amelynek persze szintén az Egyesült Királyság feletti közlekedés a fő témája, de bőven ráláthatunk az európai forgalomra is, például a filmecske elején az észak-atlanti hatalmas áramlásra, később pedig a kontinens más vidékeire. Egyes kockákon jól kivehető, hogy Budapest egyike a halványabb pontoknak, más kérdés, hogy felette sokkal nagyobb tömegben zúgnak át a gépek, mint ahányan le is szállnak Magyarországon.

Egy harmadik NATS-videó viszont kizárólag az észak-atlanti hemzsegést eleveníti meg, hiába no: napi két-háromezernyi járat már nagyon is szépen kirajzolódik az animáción. Különösen érdekes a forgalom nyugat–kelet és kelet–nyugat irányú lüktetését érzékeltetni, meg hogy a gépek rendszerint az északibb körzetek rövidebb pályáin szeretnek átkelni a nagy víz fölött.

A napokban az FAA is nyilvánosságra hozta a maga videóját. Látjuk, hogyan ébred Memphis, mert indulnak a teherjáratok, hogyan ébred a keleti majd a nyugati part, látjuk, hogyan kezdenek rajzásba a gépek Európa felé. De azt is látjuk, mi történik, ha New York és környéke egy hatalmas viharzóna alá kerül, sőt, azt a dermesztő néhány órát is végignézhetjük néhány másodpercbe sűrítve, hogyan néptelenítette el az egész Egyesült Államok légterét az FAA 2001. szeptember 11-én. És megint megállapíthatjuk: a légiközlekedés a távlatokban is hihetetlen esztétikumot produkál.

Különösen érdekes megközelítés az „oldalnézet”, vagyis amikor a forgalmat a kontinens metszetében ábrázolták, ráadásul különféle színekkel a különféle légitársaságokat: az óriások közül jól láthatóan a Southwest, a diszkont-modell emblematikus megtestesítője az, amelyik az Egyesült Államokat legegyenletesebben hálózza be a járataival.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.