A négyes metró 2014 márciusára lehet kész

iho/vasút   ·   2012.11.03. 11:05

A Magyar Nemzet és a Népszabadság online változata is arról ír, hogy módosították a hányatott sorsú 4-es metró átadásának határidejét: a mostani tervek szerint másfél év múlva lesz kész a földalatti gyorsvasút Kelenföld és a Keleti pályaudvar között.

A legutóbbi csúszás oka a Siemens kötbérkövetelése, a mostani bejelentést pedig az tette lehetővé, hogy Tarlós István főpolgármester megegyezett annak összegéről a német céggel. A Siemens szállítja a metró biztosítási rendszerét, vonalvezérlő, felügyeleti és áramellátó rendszereit.

Elsősorban a többi munka (például az Alstom-szerelvények) késése miatt a németek számos kötbér- illetve egyéb igénnyel léptek föl, ezek közül a számszerűsítettek 41,5 millió eurót jelentettek. A főpolgármester egy hónapja jelentette be, hogy ezt 30 millió euróra (8,7 milliárd forint) alkudta le.

Annak idején a 4-es metró építéséről úgy kötöttek szerződést, hogy nem vettek igénybe fővállalkozót. Ezzel megspórolták annak díját, ám így a BKV magára vette az összes csúszásból, kötbérekből, a különböző szállítók közötti vitákból származó veszteség kockázatát. A Siemens-ügy már a sokadik olyan kérdés, ahol megemelkedtek a költségek.

A Magyar Nemzet arra is céloz, hogy a költségvetés szerepet fog vállalni a többletköltségekből, új szerződést köt a kormány és a főváros.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

ÖBB: még több Mireót ide!

iho/vasút   ·   2025.02.14. 12:00

Az osztrák szövetségi vasúttársaság újabb harminc villamos motorvonatra nyújtotta be igényét. A szerelvények 2029-től állhatnak forgalomba regionális és elővárosi viszonylatokon.

Közút Infrastruktúra

Flórián tér: déli hídzárral kezdődik az első ütem

BKK/iho   ·   2025.02.11. 09:10

A felújítás őszig tartó első ütemében teljesen lezárják a déli hidat, az autós forgalom kizárólag az északi felüljárón haladhat majd, irányonként egy-egy sávon. Ugyanakkor a Szentendrei út felől az Árpád híd, illetve Pest felé haladóknak új, kétsávos forduló létesül a Pacsirtamező utcában segítségképpen.