A Ryanair az oroszlán barlangjában: frankfurti bázis!

iho   ·   2016.11.07. 08:45
cim

Szemtelenül merész játszma, betörés az oroszlán barlangjába: ilyen és ehhez hasonló tálalásban jelent meg a valóban meglepő hír, a diszkontok európai piacvezetője, a Ryanair a hagyományosok egyik legfontosabb bázisát, a Lufthansa központját, Frankfurtot vette célba. A bejelentés szerint az ír fapados nem egyszerűen járatokat indít innen, hanem bázist létesít, vagyis állandó flottát telepít az egyik legnagyobb és eddig szinte kizárólag a hagyományos légitársaságok, elsősorban a Lufthansa dominálta óriásreptéren.

Talán az sem volt véletlen, hogy a bejelentés épp aznap történt, amikor a Lufthansa-csoport nyilvánosságra hozta a maga erős harmadik negyedévi pénzügyi eredményjelentését.

A Ryanair két 737-800-asát állomásoztatja Frankfurtban, és jövő márciustól elsősorban a német turisták által kedvelt néhány üdülőhelyre indítja őket, Alicante, Malaga, Palma de Mallorca, illetve a portugál Faro felé, megcélozva az évi 400 ezres forgalmat. Ami épp azért lehet reális, mert az ír cég az első külföldi diszkont társaság, amelynek ilyen lehetőséget juttat a frankfurti főreptér kezelője, a Fraport. Amúgy megfordulnak itt olyan német cégek gépei, mint a Lufthansa-csoport diszkont leányvállalata, az Eurowings, vagy a szintén üdülőhelyi forgalmat bonyolító Condor. Ugyanakkor a Frankfurt International forgalmának mindössze négy százalékát teszik ki a nem hagyományos légitársaságok.

A Ryanair megjelenése nem egyszerűen csak a forgalom egy részének elszívását jelenti, hanem azt, hogy a vonalakon kialakuló verseny egyes társaságoknál akár a jegyárak negyven százalékos csökkentését is kierőszakolhatja. Merthogy az biztos, teszik hozzá elemzők, hogy a Ryanair irgalmatlanul alacsony árakkal fog jelentkezni.

A másik nagy kérdés, miképp alakulnak majd a Ryanair frankfurti tarifái. Az ír cég egyik vezetőjének nyilatkozata persze nem mondja ki a lényeget, csak érezteti: a légitársaság és a reptér kezelője vállvetve dolgozik „az iparágban vezető hatékonyság és Németország legnagyobb reptere forgalmának további növekedése” érdekében. Ezt  viszonylag egyszerűen úgy lehet lefordítani, hogy a Ryanair, szokásos politikájának megfelelően, a Fraport felől is különféle kedvezményeket kapna az amúgy meglehetősen magas frankfurti illetékekből, reptéri tarifákból.

A Lufthansa elnöke, Carsten Spohr ezzel kapcsolatban leszögezte, nem tudja elképzelni, hogy a hatóságok jóváhagyják az eltérő díjszabást a különböző légitársaságoknak a frankfurti repülőtéren.  A Lufthansa feltehetően épp azért kifejezetten ingerült e fejlemény miatt, mert a maga 2012-ben meghirdetett stratégiája szerint sikeresen szervezte át a hagyományos modellben nem igazán kifizetődő rövid- és közepes hosszúságú vonalhálózatát a diszkont Eurowingsbe, amelybe a Germanwings is beleolvad.

Ennek a folyamatnak pedig épp az volt az egyik legfontosabb mozzanata, hogy az európai járatokat Németországból mindenhová az Eurowings repüli – kivéve a két nagy hubot, Frankfurtot és Münchent! Vagyis Frankfurt a Lufthansa hálózati központja marad, a diszkont rendszer pedig szétszóródik a kisebb repülőterekre.

Mindeközben ráadásul jelenleg a Ryanairnek is létezik a maga frankfurti nagy bázisa, Frankfurt-Hahn, igaz, ennek két apró hátránya van: az egykori légibázis vagy száz kilométerre van a várostól, és az összes többi, a Ryanairrel versenyző diszkontcég is oda repíti a gépeit frankfurti járatként. Márpedig közben a Ryanair is stratégiát váltott, és immár a nagyvárosok fő reptereit veszi célba a másodlagos repterek helyett. Az ő szempontjából tehát logikus, hogy megpróbál a nagy frankfurti reptéren megjelenni, az érdekes az, hogy a Lufthansa egyik legfontosabb földi partnere, a Fraport ebben a játszmában a Ryanairnek is partnere lett.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek