A szamár is kincs? Avagy nekünk sosem jó semmi!

Kemsei Zoltán   ·   2015.09.10. 16:15
00kicsi

Olvasói levélben érkezett egy fénykép, nem hittük első látásra, utánajártunk. Újpest megállóhelyen ugyanis a korszerű, SK+55-ös (ötvenöt centiméter magas, a sínkoronától számítva) peront eléggé unortodox módon oldották meg.

A burkolat: zúzottkő<br>A képre kattintva galéria nyílik<br>(a szerző felvételei)

A megállóhely felújítása sem a vasúti híd teljes rekonstrukciójának, sem pedig a 2-es vonal nagyfelújításának projektjébe nem fért be, azonban úgy tűnik, mielőtt a vonal belső szakaszának is nekilátnak, egy kicsike ráncfelvarrást – az esélyegyenlőség jegyében – elvégeztek ezen a jobb sorsra is érdemes megállóhelyen.

A magasság megfelelő

Maga a peron, és az állomás többi része ugyanis maradt a régi, semmiféle változást nem tapasztal az erre járó. A peron szegélyét azonban előregyártott betonelemekkel ötvenöt centisre emelték, a keletkezett magasságkülönbséget igyekeztek a legolcsóbb módon áthidalni. Leterítettek ugyanis egy réteg zúzottkövet (jóval apróbbat természetesen, mint amilyennel az ágyazatban találkozunk), majd ferdére, rámpaszerűre hengerelték, és vastag mészcsíkot festettek fel a biztonsági sáv szélét jelölendő. A zúzottkőnek azonban van egy kis hátránya: mobilis. A forgalom nemrég, augusztus 20-án indult újra a 2-es vonalon, de az utasok már elhelyezték lábnyomaikat a vadonatúj megoldásokkal büszkélkedő peronon. Kérdés, hogy meddig lesz tartós ez a rámpa, és vajon, ha ide is elérkezik a változás szele, átépítik-e az egész megállót? Több részére ráférne...

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek