A századik álomgép a harmadik Boeing-gyárból

Nagy ünnepséget nem csaptak körülötte, de azért érdekes a kerek szám: néhány napja gördült ki az összeszerelő csarnokból a Boeing századik, Dél-Karolinában gyártott 787-ese. A 8-as sorozatú Dreamliner valamikor tavasszal majd az American Airlines flottájához csatlakozik, addig következnek még a rendszerpróbák, a hajtóművek első beindítása, és még sok minden más, ami szükséges az átadáshoz, például a gép berepülése.

Annak ellenére, hogy a Boeing valamennyi utasszállítója globális együttműködésben készül, komoly és nehéz döntési folyamat volt eljutni odáig, hogy történjen máshol is végszerelés, mint Everettben (Seattle-től északra, ahol a cég óriási épületében készül az összes szélestörzsű), illetve Rentonban (ahol az egyfolyosós 737-eseket gyártják).

A 787-esek fejlesztése és gyártási előkészületei azonban emlékezetesen komoly buktatókkal jártak, ami a program három éves késését eredményezte. Ahhoz pedig, hogy a csúszásból adódó hatalmas plusz kiadásokat valamennyire behozzák, fel kellett gyorsítani a gépek átadását és ezzel a bevételek beáramlását az óriáscég pénzügyi hálózatába.

A Boeing számára nem (csak) azért volt kézenfekvő helyszín North Charleston, mert itt a vállalat számára kedvezőbbek a munkajogi feltételek, magyarán mert a szakszervezeteknek kisebb a mozgásterük. A döntés fő indoka az volt, hogy itt már nagyban zajlott a 787-esek fődarabjainak, a középső és két hátsó törzs-szekciónak  a gyártása. A partner ebben a Vought, egy ugyancsak nagynevű, bár már saját típust nem gyártó amerikai nagyvállalat volt, az olasz Aleniával közös cégként. Amelynek a tevékenységével azonban a 787-es kapcsán a Boeing egyáltalán nem lehetett elégedett, ezért 2008-ban megvette a Vought részvényeit és saját ellenőrzése alá vonta a törzsszekciók gyártását, mint ahogy ezt több más cég esetében is megtette, amelyek nem bizonyultak ideális beszállítónak.

2009-ben jelentették be, hogy itt, a Charleston nemzetközi repülőtér és légibázis déli részén lesz a 787-esek második gyártósora, miközben a Boeing kivásárolta az Alenia részét is, és ezzel teljesen saját leányvállalata lett a North-Charleston komplexum. Ezután csak az új csarnokig kell átszállítani a hátsó szekciókat, a gépek többi részét, az elülső törzsrészeket (a kansasi Wichitából), a szárnyakat (Japánból) és a vezérsíkokat (a vízszinteseket Olaszországból, a függőlegeseket a Washington állambeli Fredericksonból) az itt állomásozó, átalakított óriás szállítógépek, a 747-es Dreamlifterek hozzák.

2011-ben indult az összeszerelés, 2012. április 27-én gördült ki az első kész példány, májusban teljesítette első felszállását majd aztán 2012 őszén adtak át az Air Indiának. Közben megnyílt a 317×188 méteres nagy csarnok körzetében egy a belső kialakításért felelős rész, majd a Boeing Research & Technology Center, amely elsősorban a gyártási technológiákkal és a kompozitok alkalmazásával foglalkozik. És itt is megnyílt a Delivery Center, vagyis az a létesítmény, ahol a kész gépek átadásának-átvételének eléggé bonyolult folyamata zajlik. Ugyancsak az elmúlt évek fejlesztése az új autokláv az itt gyártott törzsszekciók elkészítéséhez és készül egy festőhangár.

Tavaly júniusban már havi három gépre erősödött a kibocsátás, és ugyancsak tavaly jelentették be, hogy a gépcsalád leghosszabb, 10-es tagját kizárólag itt fogják készíteni. Érdemes azt is elmondani, hogy ez az a gyártóhelye a Boeingnak, amely kizárólag megújuló energiát használ, ennek egy részét az új csarnok tetejét borító 1800 napelemtábla szolgáltatja.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!