A vasúti ágazat támogatására szólít fel a VTG

iho/vasút   ·   2020.06.11. 15:00
400px_vtg

A gördülőállomány-bérbeadással és vasúti logisztikával foglalkozó VTG a vasúti árufuvarozást középpontba helyező programot dolgozott ki az iparág számára a koronavírus-járvány utáni időkre. A németországi központú cég szerint a vasút támogatását a jelen körülmények között mindenkinek meg kell értenie, ennek érdekében pedig meg kell állapodni egy egységes tervről. A vasúti árufuvarozásnak több támogatást kell kapnia a politika és a szabályozás terén is. Habár páneurópai megoldást javasolnak, eddig nagyon kevés összehangolt, minden országra érvényes válasz érkezett a válságra. Mivel az egyes nemzetek a saját szuverén programjaikat követik, a legjobban a vasút által kiszolgált nemzetközi kereskedelmi útvonalak működésében zavar keletkezik.

A vasúti árufuvarozás a kihívások ellenére is az ellátási láncok gerince a válság idején. A hálózat ellenállóképessége felbecsülhetetlen értékű, miközben a nyilvános és a gazdasági élet az egészségügyi intézkedések következtében többé-kevésbé leállt. Napjaink egyik legnagyobb kihívása a határokat átlépő forgalom fenntartása, melyet a szigorúbb határellenőrzések, a több kilométeres szűk keresztmetszetet okozó forgalmi dugók és a szigorúbb karanténszabályok miatt nem lehet csak közúton ellátni. A vasúti árufuvarozás nélkül szinte lehetetlen lenne ellátni élelmiszerrel, higiéniai termékekkel és más alapvető termékekkel a gazdaságot, az ipart és a lakosságot. Ez különösen igaz az Egyesült Királyságot kiszolgáló ellátási láncra, mivel az országban június 8-án lépett életbe a külföldről érkezőkre érvényes 14 napos karanténkötelezettség. Noha az ellátási láncban dolgozók – elsősorban a teherautósofőrök és a mozdonyvezetők – mentességet kapnak ez alól, új kereskedelmi összeköttetéseket a legjobb esetben is csak jelentős korlátozásokkal lehet létrehozni.

A koronavírus-válság miatt újra feléledhet például az Egyesült Királyságban az egyeskocsi-fuvarozás (kép forrása: Rail Freight)

A termelésben és logisztikában tevékenykedő cégeknél, mint például a VTG-nél, az alkalmazottak egy része otthonról dolgozik, a többség azonban a műhelyekben, az irányítóközpontokban és a mozdonyokon teljesít szolgálatot. Az elmúlt évek során végrehajtott digitalizálás jó alapot fektetett le ahhoz, hogy most továbbra is fenn lehessen tartani a magas szintű teljesítményt. Ezért is fontos, hogy a vírusválságot követően sem szabad figyelmen kívül hagyni a vasúti árufuvarozásnak és a logisztikai vállalatoknak az áruszállítás terén betöltött jelentős szerepét. A VTG vezérigazgatója, Heiko Fischer szerint csak együtt, összedolgozva lehet túlélni, sőt megerősödve kikerülni ebből a krízisből. A vasúti árufuvarozás alapvető építőeleme a jövő modern, zöldebb és hatékonyabb logisztikájának, ezért a vasútnak több politikai és szabályozási támogatást kell kapnia.

A VTG hazájában, Németországban a kormány ígéretet tett arra, hogy még ha a nemzeti teherfuvarozó vállalaton keresztül is, de olyan támogatási szinteket vállal, melyek versenybe szállnak az Egyesült Királyság beruházási programjával. Nélkülözhetetlenné vált a hálózat, valamint az európai teherfuvarozási folyosók és csomópontok átfogó kiterjesztése. Ugyanakkor egy zárt tehervonati szerelvények előállításából profitot termelő társaság számára kisebb méretű vállalkozások támogatását javasolják. Fixen alacsony árú útvonalakra is szükség van, és ha mód van rá, az egyeskocsi-fuvarokat teljesen ki kell zárni.

Néhány hónappal ezelőttig a vállalati megközelítés támogatása nem volt téma az Egyesült Királyságban. A koronavírus-járvány azonban valószínűleg örökre újraírta a játékszabályokat, így a kocsirakományú fuvarozás újra napirendre kerülhet. Habár az Egyesült Királyságban az 1980-as évek óta jelentős mértékben felhagytak ezzel a rendszerrel, a környezetvédelmi követelmények most legalább annyira alakítják a véleményt, mint a kereskedelmi szempontok. A VTG szerint csak ezzel a módszerrel lehet több árut szállítani vasúton a jövőben, egy szállítási fordulatot idézve elő. Ehhez azonban tisztességes versenyfeltételekre van szükség, és nemcsak a szállítási módok között, hanem azokon belül is.

Az még azonban a jövő zenéje, hogy az iparágakon belüli különféle érdekek nemzetileg összeegyeztethetők-e, az Európa-szerte egymással versengő érdekekről nem is beszélve. A VTG-vezér elképzelése az iparág sokkal holisztikusabb megközelítésére nem feltétlenül akadályozza a szabadkereskedőket, viszont a helyreállítás ára lehet a tervezett gazdasági fejlődés egyik eleme, ahol a vasúti árufuvarozás egyesítő szerepet játszik. Ez egy olyan logikus megközelítés, melyet már azelőtt meg kellett volna valósítani, hogy egy világjárvány hívja fel rá az iparág és a kormányok figyelmét – számol be a Rail Freight.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek