A világ legnagyobb társasága mostantól az American

iho   ·   2015.10.19. 13:45
cim3

Megtörtént a nagy egyesülés, a US Airways honlapjának címén már az American jelentkezik be, jeleként annak, hogy gyakorlatilag is létrejött a világ legnagyobb légitársasága, az 1939-ben alapított kisebbik céggel történt összeolvadással.

Mint arról korábban többször beszámoltunk, a „Nagy Egyesülés” – hosszas procedúrák végeztével, a monopólium-ellenes jogi rendszer okozta bonyodalmak megoldása után – 2013-ban történt meg – papíron, azóta tart viszont a tényleges integráció nem mindig egyszerű folyamata.  Ennek volt fontos lépése a munkavállalók szervezeteivel való megegyezés, és a járatok átrendezése.

A fúzió jövőre már érzékelhető eredményeket hoz

A szombati San Francisco–Philadelphia járat felszállása után megtörtént a US Airways utasok transzfere az American rendszerébe, vagyis a kisebbik társaság járatai most már AA-kóddal futnak, annak ellenére, hogy a kétszázkilencvenhét gép egy része még az eredeti festést viseli. Százötvenhat kapta meg az új AA-arculatot, más példányokon pedig a US Airways jól ismert megjelenését módosították az American Airlines feliratával, vagyis a US Airways, noha valóban eltűnt a foglalási rendszerekből és a menetrendből, de a hangzatos címek ellenére még nem tűnt el az égről.

De a lényeg nem a gépek festése, bár persze a flották integrációja is rendkívül fontos. A korábban, 2013-ban a flottafrissítésre szánt új példányok megrendelése már a közös géppark kiépítése jegyében történt, és elsősorban a regionális forgalom lesz gazdaságosabb az E-jetek és CRJ-k révén. De a döntő mégiscsak a mostani változás, a foglalási rendszer egységesítése, mert a párhuzamos szisztémák a legutóbbi időkig olyan anomáliákat okoztak, mint hogy például ugyanarra a járatra a két foglalási rendszer olykor kétféle árat határozott meg.

Átépítik a US reptéri pultjait

A Flightglobal alapos elemzése szerint valamivel lassabb az egyesülés előnyeinek markáns megjelenése. Az eredeti elképzelések szerint az óriáscég az integrációval 2015-ben már majdnem másfél milliárd dollárnyi megtakarítást könyvelhetett volna el, egyelőre ennek csak az egyharmadát, 480 milliót jegyzik a párhuzamos szervezetek és intézmények eddigi egyesítése révén. A hálózatok igazi szinergiái épp a foglalási rendszerek egyesítésével lesznek majd érzékelhetők, és az is késlelteti az előnyök élvezését, hogy az eredeti tervekhez képest a washingtoni adminisztráció majd hat hónappal késleltette a folyamatot.

Mindenesetre az üzemi eredmény nyolc százalékkal nőtt a hivatalos egyesülés óta, bár ennek egy része feltehetően a csökkent üzemanyag-költséggel magyarázható. Az összeolvadás költségeit összességében 1,71 milliárd dollára becsülik, ez jó félmilliárddal nagyobb, mint a tervezett összeg, viszont a különbség nagy részét ellensúlyozza, hogy a közlekedési tárcával végül csak összehozott megállapodás értelmében a társaság eladta a washingtoni Ronald Reagan repülőtéren birtokolt leszállási jogait, a bevétel ebből 309 millió dollár volt.

Még tart a gépek átfestése

Valamivel „többe került” a munkavállalókkal történő megállapodás is, úgyhogy az egyesülés pozitív hatásai igazából a jövő évben lesznek láthatók az óriáscég könyvelésében. De még olyan fontos elemek összeigazítása is hátra van, mint a két légitársaság személyzeteinek eltérő szenioritási rendszere, vagy a járatfigyelő szolgálat. Ugyancsak eltért eddig a két cég kedvezmény- és jegyárpolitikája, az összeillesztés eredményeképp a jegyárak némiképp olcsóbbak is lesznek.

Noha a 2014-es listák még külön kezelték az Americant és a US Airwayst, mostantól tehát az utasok száma és a teljesített utaskilométerek szerint is az új American a világ legnagyobb légicége, megelőzve a nagy riválist, a Deltát. Az amerikai toplistán utánuk következik egy korábbi nagy összeolvadás immár jótékony hatásait élvező United–Continental, majd a diszkont-szféra óriása, a Sothwest.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek