A Wizz repülheti a magyar-albán közvetlen légijáratot

MTI/iho   ·   2016.11.28. 17:39

Az aláírást követően Seszták Miklós elmondta: a Budapest és Tirana közötti közvetlen légi járat indítása új utat nyit Magyarország és Albánia kapcsolatában. A Malév leállása után fehér foltok alakultak ki a Balkánon, ezért a magyar kormány stratégiai, gazdasági és turisztikai szempontok alapján döntött a nyugat-balkáni célállomásokat érintő közvetlen légi járatok koncessziós szerződés keretében történő üzemeltetésének finanszírozásáról, miután ezek a járatok piaci alapon nem tudnának működni. Sokol Dervishaj fontosnak nevezte a megállapodást, hangsúlyozta, hogy a közvetlen járat összekötő híd lesz Magyarország és Albánia között, amely katalizátorként is szolgál a két ország közötti együttműködés további fejlesztésében a közös gazdasági érdekek mentén. Seszták Miklós kiemelte, hogy Albániában jelentős fejlesztések indulnak, és várják a magyar gazdasági szakemberek, a magyar állam részvételét. Elmondta, a nyugat-balkáni célállomásokra szóló légi közlekedés koncessziós pályázatra egy légi fuvarozó, a Wizz Air adta be jelentkezését, így a Budapest-Tirana légi járat üzemeltetését is elnyeri. Hozzátette: a koncessziós szerződéskötés előkészítése folyamatban van, a járat indulása a szerződéskötéstől számított száznyolcvan napon belül lehetséges, a szolgáltatótól azt várják, hogy az igényeket szem előtt tartó gyakorisággal közeledtesse a járatot. Sokol Dervishaj kiemelte: a két ország között kitűnőek a politikai kapcsolatok, és ezt szeretnék a gazdaságra is kiterjeszteni. Az albán miniszter elmondta, hogy Budapesten a légi közeledés mellett érintették a vasúti, a közúti lehetőségeket, tárgyaltak energetikai kérdésekről, a mezőgazdaságról és a turizmus fejlesztéséről is.

A nyugat-balkáni járatokról és a Wizz ottani gondjairól olvassa el nemrég megjelent cikkünket!

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.