Amerikai óriástársaság európai óriásrendelése

iho   ·   2014.11.23. 08:45
cim_delta

Az elmúlt évek egyik legkeményebb versengése zárult a bejelentéssel, miszerint az Airbus ötven szélestörzsű utasszállítót ad el a világ utasszám szerint második legnagyobb légitársaságának. És mivel ez a társaság nevezetesen a Delta, valamennyi hírközlő szerv hozzáteszi, hogy az üzlet elsősorban a Boeing számára fáj. Nem egyszerűen azért, mert elesett a megrendeléstől, hanem mert az amerikai társaságok európai gépeket favorizáló döntései mindig rossz hírt jelentenek Chicagóban és Seattle-ben.

A 13 milliárd dollár értékű megállapodás szerint az Airbus-gépek egyik fele a most üzembe álló A350-es, másik fele pedig a már bevált kisebb kéthajtóműves, az A330-900-as lesz. A Boeing a 787-9-est, tehát a Dreamliner már szolgálatba állított hosszabb törzsű, nagyobb kapacitású változatát ajánlotta, egyes hírek szerint nem a géppel volt baj, hanem a szállítással, a 787-es sor ugyanis hatalmasan leterhelt, és az Airbus korábbi átadást tudott ígérni a maga gépeire nézve.

Ugyanakkor a Deltának van érvényes 787-es megrendelése, amit a korábbi fúzió alkalmával a Northwesttől örökölt, de ennek a tizennyolc gépnek a leszállítása csak 2020 utánra várható, mivel a pénzügyi nehézségek miatt az azóta beolvadt kisebb légitársaság halasztotta az átvételt. Viszont az Airbus azért is tud kedvezőbb szállítási pozíciókat, gyártási slotokat értékesíteni, emlékeztetnek más források, mert az Emirates korábban lemondta a maga hetven gépes rendelését.

Az A330-asok a típus nemrég meghirdetett neo-kategóriájába tartoznak majd, vagyis új, takarékosabb hajtóművekkel repülnek. Ezek a gépek a transzatlanti vonalakon erősítik a Delta flottáját, míg a 350-esek elsősorban a hosszú, a Csendes-óceánt átszelő vonalakon kapnak szerepet. Mindkét gépnek Roll-Royce hajtóművei lesznek, a Trent 7000-esek lesz a 330neo-k, a Trent XWB-k a 350-esek szárnyai alatt.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek