Apache: egy sikersztori újratöltve

A típus a tegnapi hírek szerint ráadásul egy modernebb „koppintását” győzheti le a kontinensnyi ország, India megrendelésében. Ha a két helikoptert egymás mellé képzeljük, nem nehéz kitalálni, miért is kapta a szovjet Mil Mi–28 az „Apacsszkij” becenevet rögtön bemutatása után. Nem véletlen persze az erős hasonlóság: a Hughes Helicopters mérnökei klasszikust alkottak három évtizeddel ezelőtt. Egy harci helikoptert, mely olyan, párját ritkító karriert futott be, mint amit csak a szintén amerikai AH–1 Cobra és a szovjet, majd orosz Mi–24 Hind volt képes.

Mint emlékezetes, 1986 októberében vált harcra késszé az első AH–64A Apache helikopterekkel felszerelt amerikai egység, a 17. Lovassági Ezred 7. zászlóalja. A típus harci bevetésére sem kellett sokat várni: a panamai Just Cause (Igaz Ügy) hadműveletben már részt is vett 1989. december 20-tól. A nappali és éjszakai bevetéseket egyaránt teljesítő Apache-k bemutatkozása – amerikai szempontból legalábbis – pompásra sikerült, egyetlen AH–64-est nem veszítve oldották meg számos esetben a saját erők közeli légitámogatását. Ma már tudjuk: az eredetileg a Fulda-szoroson keresztül a NATO-ra törő szovjet harckocsihadosztályok tizedelésére szánt páncéltörő feladatkör helyett a típus a szárazföldi hadműveletek nélkülözhetetlen légi védőernyőjét biztosítja azóta is. Irak, Bosznia, Kosovo, ismét Irak, Afganisztán, Libanon: az Apache-k foglalkoztatása sosem okozott gondot.

A típus sikerének kulcsa a strapabíró, találatokat álló alapfelépítés és a folyamatos továbbfejlesztés. Már a Hughes Model Model 77-es terveiben is kiemelkedő fontosságot kapott a csapatlégvédelmi géppuskák, gépágyúk, vállról indítható, rövid hatótávolságú infravörös vezérlésű légvédelmi rakéták várható hatása elleni felépítés: páncélozás, még több páncélozás, a hajtóművekből kiáramló forró gázok keverése, a fontos fedélzeti rendszerek védelme és megtöbbszörözése, a hajtóművek egymástól távoli elhelyezése. S ha a gép a beszedett találatok vagy műszaki, esetleg pilótahiba miatt mégis lezuhan vagy kényszerleszáll (mint arra 1986 óta sok-sok tucatnyi esetben került sor), akkor jön a speciális, energiaelnyelő kialakítású ülés és a futómű. A felépítés életképességének rengeteg pilóta és operátor köszönheti az életét.

A továbbfejlesztések elsősorban a helikopter fedélzeti rendszereit (felderítő és célkövető, célmegjelölő rendszerek, pilótafülke, fedélzeti radar, elektronikai önvédelmi rendszerek), a hajtóműveket és a fegyverzetet érintették. Szükség is van a folyamatos frissítésekre, hiszen az 1975. szeptember 30-i első felszállás óta sokat fejlődött a világ és az ellenséges erők technikája, módszere, kiképzése. Az Apache ugyanis nem mindenható, nem az az „aranylövedék”, melyet oly sokan keresnek és sokan hitték megtalálni a típusban. 2003. március 24-e, az iraki Najaf városa: az amerikai 11. Légiezred összesen 32 AH–64D Apache Longbow helikoptere indul nagy távolságú támadásra az iraki Köztársasági Gárda ellen. A közeledő gépeket irgalmatlan légvédelmi tűz fogadja: egy gép lezuhant (pilótáját és operátorát felfegyverzett iraki civilek fogják el, majd adják át a Gárdának), minden gép találatot kap, egyiküket RPG-vel is meglövik, de visszatér a támadásból. Rossz szervezés (légi vagy tüzérségi támogatás nélkül induló támadás), kivitelezés (több helikopter is lebegés közben támadta céljait, így begyűjtve a légvédelem találatait) esetén a legendás típus sem képes csodát tenni.

Tesz viszont csodaközeli dolgokat nap mint nap Afganisztánban: Indiának éppen ez volt imponáló. Az amerikai Apache Longbow és brit kollégája, az AgustaWestland Apache AH Mk 1 nagyobb teljesítményű hajtóművei, a továbbfejlesztett fedélzeti elektrooptikai felderítő- és célzórendszere, a még ma is imponáló pontosságú és hatóerejű, új lőszerekkel ellátott 30 mm-es fedélzeti gépágyú, a két fegyvertartó félszárny alá függeszthető, irányított rakétafegyverzet változatossága valóban magas minőséget képvisel 2011-ben is, és várhatóan a szintén hegyvidéki lehetséges hadműveleti területekkel bőven ellátott Indiának is komoly előnyt nyújt majd szomszédaihoz képest. Pakisztán a jóval kevésbé potens Bell AH–1F és S változatokat repüli, míg Kína harcihelikopteres képességei még csak kialakulóban vannak, hasonló, kifejezetten harci feladatokra tervezett és épített gépekkel még nem rendelkezik (a CAIC WZ–10 program prototípusait kivéve). Így India a Boeing Apache Longbow típusával – ha csak rövidebb ideig is, de – előnybe kerülhet riválisaival szemben.