Április 15-én és 16-án retró hétvégét tart a MÁV-Start és a Volánbusz

iho   ·   2023.04.14. 15:05
csorgo_event_cover_0

A MÁV-Start ebben az évben is megrendezi az immár hagyományos és sikeres, nagy érdeklődésnek számító retró hétvégeket. Április 15-én és 16-án lesz az első alkalom, ahol az érdeklődök, vasútbarátok közelebbről is szemügyre vehetik, utazhatnak a régi korok járműveivel a Miskolc–Tornanádaska vonalon, illetve a Mátra Interrégió vonatokkal. A nagy sikerű tavalyi járműparádé után április 15-én a Volánbusz ismét megrendezi a Retró Napot, a buszközlekedés szerelmeseinek hatvani találkozóját. Az esemény fő attrakciója a kívül-belül teljesen felújított Ikarus 30-as bemutatása lesz.

A Miskolc–Tornanádaska vonalon két retró szerelvény is forgalomba áll szombaton és vasárnap

Az M41-es, becenevén Csörgő dízelmozdony az 50 éves évfordulójára szervezett rendezvénysorozat első programjaként a Miskolc–Tornanádaska vonalon továbbít egyes vonatokat, mégpedig korhű személykocsikkal. Az egyik vonatba három fülkés poznani kocsikat (Bo és Bko 20-37) soroznak be, a másik szerelvény kék festésű Bhv kocsikból (20-07) áll. Ebben a szerelvényben lesz az egyik, a közelmúltban felújított különleges retró Dalida üléshuzatos Bhrv (20-05 503) kocsi is.

A Mátra Interrégiókban a BVmot, a Samu közlekedik

A MÁV-Start – a Volánbusz hatvani rendezvényéhez kapcsolódva – a Samu becenévre hallgató, magyar gyártmányú BVmot villamos motorvonatot állítja forgalomba a Keleti pályaudvar és Gyöngyös között közlekedő Mátra InterRégió vonatokban. A vonat kétszer teszi meg az utat a nap folyamán. A BVmot a Mátra InterRégió vonatokban helybiztosítás nélkül, teljes egészében 2. osztályként közlekedik, azaz az 1. osztályú kocsi igénybe vétele esetén ezúttal nem kell felárat fizetni.

Hatvan vasútállomás és a Volán-telep között ezen a napon a rendezvény időszakában külön autóbusz-járat közlekedik. A Budapest felől délelőtt érkező, illetve délután Budapestre induló Samu szerelvényhez csatlakoznak a buszjáratok.

A részletekről és a menetrendről a vasúttársaság honlapján lehet tájékozódni.

Újabb felújított járműlegenda, számtalan veterán jármű és kihagyhatatlan programok a Volánbusz hatvani retrónapján

A nagy sikerű tavalyi járműparádé után április 15-én, szombaton a Volánbusz ismét megrendezi a Retró Napot, a buszközlekedés szerelmeseinek hatvani találkozóját.

Az esemény fő attrakciója a kívül-belül teljesen felújított Ikarus 30-as bemutatása lesz. A „Nejlon Piroska”-ként ismert típus volt az Ikarus első tömegesen gyártott járműve. A II. világháború utáni évtizedben a kistelepüléseket ezekkel a buszokkal kapcsolták be az ország vérkeringésébe. Mára már csak a hatvani rendezvényen újra megcsodálható példány maradt az utolsó működőképes 30-as típus az országban. A Vértes Volán 2000 körül mentette meg ezt a példányt az enyészettől, felújították, de a tároláshoz nem mindig tudtak fedett helyet biztosítani. Az elmúlt két évtized is nyomott hagyott rajta, így a Volánbusz zalaegerszegi szakembereinek kezébe egy visszaromlott állapotú jármű került, hiányoztak róla a régi, integető indexek, az eredeti, nagy fényszórók. A gondos restaurálásnak köszönhetően minden autentikus elem visszakerült a helyére, így az érdeklődők április 15-én újra régi fényében csodálhatják meg.

A hatvani retrónapon természetesen ott lesz a „Bikarus” becenévre hallgató emeletes autóbusz is, amely értékmentés program keretében, öt évtized elteltével újult meg. A felújított Ikarus 556-os 2022. április 30-án Hatvanban mutatkozott be, az október 23-i hétvégén pedig visszakerült Pécsre, ahol 1969 és 1976 között teljesített szolgálatot. A nosztalgiaflotta ékkövei mellett számtalan veterán járművel, illetve a 24 egykori megyei busztársaságnak emléket állító pop-up kiállítással, filmvetítéssel és kerekasztal-beszélgetéssel várják az érdeklődőket. A retrónapot az Aeroparkkal közösen szervezik, így a ’80-as években a Ferihegyi Repülőtér és a budapesti Belváros összekötésére tervezett, 260.32R típusú busz, illetve a busz-szimulátor mellett repülő-szimulátor is lesz a helyszínen, a rendezvény teljes időtartama alatt.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek