Átvette első Evolution mozdonyait az ENR

iho/vasút   ·   2019.12.22. 09:00
400px_ge_mozdony_enr

A jelentős méretű járműbeszerzésről még 2017 júniusában írt alá szándéknyilatkozatot az egyiptomi közlekedési minisztérium, az ENR vasúttársaság és az amerikai General Electric (GE) Transportation, amely 2019 elején összeolvadt a Wabtec-kel. A száz, teher- és személyvonatok továbbítására egyaránt alkalmas dízel-villamos mozdony értéke összesen 575 millió dollár, vagyis bő 160 milliárd forint. A költségek tartalmazzák a közel háromszáz főnyi személyzet típusismereti és karbantartási képzését is, amelyet a Wabtec szakemberei az ENR bázisain hajtanak végre – írja az International Railway Journal.

Befutott az első tíz Evolution dízelmozdony Egyiptomba. Az ENR százat rendelt belőlük a Wabtectől (kép forrása: Railway Gazette)

Az ES30ACi Light Passenger Evolution Series típusú gépek első tíz példányát a pennsylvaniai Erie-ben építette meg a Wabtec, és a napokban érkeztek meg hajón az észak-afrikai országba. A két légkondicionált vezetőállással rendelkező, hattengelyes mozdonyok szíve egy tizenkét hengeres, 2390 kilowatt (3200 lóerő) teljesítményű dízelerőforrás, amely váltakozó áramú vontatómotorokat táplál, tengelyenként külön-külön szabályozott hajtással. A lassítást dinamikus fékrendszer segíti.

A gyártó az ENR új és régebbi GE-mozdonyaihoz tizenöt évre biztosít termék- valamint alkatrésztámogatást, ráadásul több régebbi gépet fel is fog újítani – számol be a Railway Gazette.

Az ENR az elmúlt és a következő években jelentős járműbeszerzést hajt végre meglehetősen elavult flottájának korszerűsítése érdekében, mivel a régi, megbízhatatlan járművek állapota erősen veszélyezteti a vasúti közlekedés biztonságát.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek