Autópályává fejlesztették az M15-öst

iho/közút   ·   2019.12.20. 12:00
400px_m15_negysav

A fejlesztéshez fel kellett újítani a meglévő bal pályát, valamint meg kellett építeni a hiányzó jobb oldalt. Az út 26,6 méter koronaszélességgel, burkolt leálló sávokkal és fizikai elválasztással készült. Ennek köszönhetően a legnagyobb engedélyezett sebesség százharminc kilométer per órára nőtt. A 2020 tavaszára tervezett átadás helyett az autósok már idén év végétől használhatják a kibővített M15-öst.

Négysávossá és autópályává fejlesztették az M15-ös autóutat (képek forrása: NIF Zrt.)

A projekt során a jobb pályán hét új felüljáró létesült, a teljes szakaszon tizenkilenc műtárgy felújítása valósult meg. Átépültek a hegyeshalmi és rajkai különszintű csomópontok, a határellenőrző épületeket elbontották. A munkák koronaélen belül elkészültek, jövő márciusig azonban még dolgoznak a befejező feladatokon, többek között hátra van még a rajkai határátkelőhelyen elbontott épületek rekultivációja, új portálok telepítésén, és az üzemi hírközlő rendszer berendezéseinek beüzemelése, ezek azonban már nem tesznek szükségessé jelentős korlátozásokat.

A fejlesztésnek köszönhetően az M15-ös négysávos autópályaként kapcsolódik a szlovák D2-es autópályához. A nagyobb sebesség miatt rövidül a menetidő, ráadásul a közlekedés is biztonságosabbá válik.

A fejlesztésnek köszönhetően gyorsabban és biztonságosabban lehet közlekedni Szlovákia felé (fotók: NIF Zrt.)

A nettó tizenkilenc és fél milliárd forint értékű fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) megbízásából, uniós és hazai forrás felhasználásával, az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) támogatásával, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósult meg. A kivitelezési munkálatokat a Strabag Építő Kft. és a Strabag AG alkotta S+S M15 Konzorcium végzi.

A cél az, hogy a ma még csak kétsávos főutakon elérhető megyei jogú városok és kiemelt gazdasági területek bekapcsolódjanak a gyorsforgalmi úthálózatba, az autópályák és az autóutak elérjenek az országhatárig, valamint hogy az ország bármely pontjáról harminc percen belül elérhetővé váljon egy négysávos útszakasz. Jelenleg is tizenöt helyszínen zajlik olyan gyorsforgalmi útépítés az országban, amely legkésőbb 2022-ben elkészül. 2019 rekordév volt a hazai közútfejlesztésben, mivel még soha nem állt rendelkezésre ennyi forrás a célra.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek