Az A-Híd újítja fel a Lánchidat közel nettó 19 milliárdért

iho/közút   ·   2021.01.18. 19:00
00_lanchid_bkk

Eredményesen lezárult a Lánchíd felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárás, az A-Híd Zrt. újíthatja fel nettó 18 milliárd 800 millió forintért Magyarország egyik legfontosabb kulturális örökségét és szimbólumát.

A Fővárosi Önkormányzat a kormányzati megszorító intézkedések ellenére is előteremtette az eljárás eredményessé nyilvánításához szükséges további bruttó 3 milliárd 500 millió forintot, így már csak a kormány által ígért, de mind a mai napig meg nem kötött támogatási szerződés hiányzik, amely lehetővé tenné a felújítás megkezdését.

A két végleges ajánlatot benyújtó szereplő, az A-Híd Zrt. és a Strabag Általános Építő Kft. minden szükséges igazolást beadott, így ajánlataik érvényessé nyilvánítását, a szerződés teljesítésére való alkalmasságuk megállapítását, valamint az A-Híd Zrt. nyertessé nyilvánítását javasolta a Bíráló Bizottság, amely javaslatot a BKK Igazgatósága a mai ülésén elfogadott. A döntést lehetővé tette, hogy a Fővárosi Közgyűlés mai ülésén módosította a híd felújításáról szóló engedélyokiratot, illetve a főváros és a BKK között fennálló Megvalósítási Megállapodást, ez utóbbi döntésével biztosítva a még hiányzó fedezetet. A híd felújítása bruttó 26 milliárd 750 millió forintból valósulhat meg. A bruttó ár a nyertes nettó ajánlati ár mellett az ilyenkor kötelező tíz százalékos tartalékkeretet, a jogszabályok által előírt műszaki ellenőri, valamint egyéb költségeket (hatósági díjak, független labor, szakértői díjak) és az áfát is tartalmazza.

A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa 2020. október 15-ei ülésén megerősítette, hogy támogatja a hatmilliárd forint támogatási keretösszeg Széchenyi lánchídra való felhasználását, egyúttal felkérte a kormányt azon intézkedések megtételére, amelyek biztosítják a fővárosi források felhasználását követő támogatás kifizetését a kivitelező vállalkozói szerződés utolsó szakaszának teljesítéséhez. A munkálatok elkezdése tehát a kormány tavaly februárban tett ígéretének betartásától függ, azonban a Fővárosi Önkormányzat elkötelezett a híd felújításában, ezért mai döntésével abban az esetben is biztosítja a felújításhoz szükséges teljes fedezetet, ha a támogatási szerződés aláírása elhúzódna.

A szerződéskötés az eredményhirdetést követően – figyelembe véve a Kbt. moratóriumra vonatkozó előírásait is – legkorábban 2021. január végén várható. Ennek megfelelően a munkaterület átadása, vagyis a felújítási munkálatok elkezdése 2021. február végén, míg a műszaki átadás-átvételi eljárás, a munkálatok befejezése 2023 őszére történhet meg.

A felújítás során a híd tizennyolc hónapig a forgalom elől teljesen elzárt munkaterület lesz, a nyertes ajánlattevő által elkészített és a mérnök részéről munkakezdés előtt jóváhagyott ütemterv alapján.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.