Az elmúlt évtizedek legnehezebb tehervonata a 30-ason

iho   ·   2023.02.04. 15:00
IMG_20230121_141712

A CMO ércvonatának tömege túllépte a háromezer tonnát!

A 30-as vonal egyik forgalmi szolgálattevője hívta fel a figyelmünket arra, hogy pályafutása csaknem négy évtizedének legnehezebb tehervonatát tették félre kereszt miatt Lepsényben. A Cargo Motion (CMO) január 21-én Nagykanizsáról Ferencvárosba közlekedő tehervonatának részletesebb adatait is kinyomoztuk, eszerint a szerelvény 38 rakott négytengelyes kocsiból állt, és két mozdony (vonó Plehács és toló Laminátka) továbbította. A vonat teljes tömege 3007 tonna volt, a hossza 566 méter.

Ebből is kiderült, a vonathosszt még nem is maxolták ki, néhány kocsi még belefért volna a 600-as keretbe (a 30a-n a főváros és Székesfehérvár között 750 méter, Fehérvár alatt 600 méter a maximálisan engedélyezett vonathossz). De a nehéz rakomány már így is éppen elég tömegű volt ahhoz, hogy a két mozdonyt megizzassza. A szerelvény egyébként vélhetően Gyékényesnél lépett be, és a kassai vasműbe vitte az ércet.

A két mozdony között 38 rakott kocsi

A nagy tehervonatok közlekedtetésénél ha a gépek bírják a strapát, akkor a tömegnél nagyobb gondot okoz a vonathossz. Számos korlátozó tényezővel kell számolni, első sorban a forgalmi célú megállásoknál vasútállomások hasznos vágányhosszaival. Nem triviális, hogy egy 6–700 méteres szerelvényt mindenhol félre lehessen tenni, és ha óvatos a forgalomirányítás, akkor ezek a vonatok nem is haladnak olyan jól.

A CMO nem szokott fukarkodni a kocsiszámmal. Képünkön egy dunaújvárosi elegy üres fordája élén pompázik a cég két darázs Laminátkája – az egyik hidegen, elég egy gép ereje az üreshez (fotó: Vörös Attila)

A német tengeri kikötők és Csehország, Szlovákia és Magyarország közötti összekapcsolhatóság fejlesztésére összpontosító EU-s Corcap projekt is vizsgálja a vonathosszok növelésének a kérdését. Ha nagyobb vonatokat tudnak a vasútvállalatok közlekedtetni, az kevesebb pályakapacitást foglal el, hiszen kevesebb szerelvénnyel vihető el ugyanaz az áru. Ez nem a cikkünkben tárgyalt ércvonatoknál érdekes, hanem a könnyebb áruknál, leginkább talán a konténeres szállításoknál. 2021 októberében egy 738 méteres vegyesvonatot indítottak Sopronból Ferencvárosba azt demonstrálandó, hogy még a most meglevő hálózaton és szabályozási környezetben is lehetséges ilyenek közlekedtetése.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek