Az elterelő hadműveletek nyara Csehországban

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2014.07.29. 18:45
szembe_kiskep

Kezdjük a legsúlyosabb problémával, ami csak nemrég történt, egészen pontosan július 27-én, vasárnap. A Prágából Vsetínbe (Kelet-Csehország, Zlín megye) közlekedő 851-es Portáš gyorsvonat Kolín állomás bejárati jelzőjének tilos jelzése ellenére haladt tovább azon a vágányon, amelyen épp egy Prágába közlekedő személyvonat (CityElefant) gyorsított kifelé. A két vonat csupán 20–30 méter távolságban állt meg egymástól.

Hajszálon múlt a szerencsétlenség<br>(fotók: railtrains.sk)

Mindkét szerelvény mozdonyvezetője vészfékezett. A balesetben szerencsére személyi sérülés, sem nagyobb baj nem történt, de a vizsgálatok során kiderült, hogy az egyik váltó megrongálódott. A helyreállítási munkálatok miatt egyelőre még mindig forgalomkorlátozások vannak érvényben, az elővárosi személyvonatokat Kolín és Velim állomások között autóbuszok helyettesítik, két sebesvonatot visszavontak hétfőn is, valamint a távolsági EC/IC járatokat kerülő útirányra terelik, Nymburkon át Kolínba. A bevezetett intézkedések nyomán mindkét irányben 20-30 perces késésekre lehet számítani. A forgalom teljes helyreállítása csak kedden a déli órákra várható. Az előzetes vizsgálati eredmények alapján nem a biztosítóberendezés meghibásodása okozta az incidenst, hanem emberi mulasztás történt. A legvalószínűbbnek a gyorsvonat mozdonyvezetőjének a hibáját tartják a szakemberek. A dolog pikantériája, hogy a személyvonat néhány perces késéssel indult ki Kolínból.

A nyáron nem először van probléma a legforgalmasabb cseh vasúti korridoron, heti több alkalommal is volt már olyan, hogy a Prága–Kolín vasútvonal valamelyik szakaszán elromlott a biztosítóberendezés, vagy valamilyen más forgalmi okok miatt kellett a vonatoknak kerülniük. Ugye emlékeznek még a 234-es Taurus balesetére Přelouč állomásnál? Nos, az is igencsak közel volt Kolínhoz.

Több fotót a kolíni szembemenetről partneroldalunk honlapján találnak.

Bónuszkép: az egyik Pendolino szerelvénye helyett Railjet szerelvény közlekedett a hétvégén Prága és Ostrava között. Olomouc hl.n. állomáson is jól mutat a cseh railjet

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.