Tizenkilenc óra, ötven megálló – mutatjuk a Pozsony–Oostende vasúti járatot számokban
A Leo Express megerősítette szándékát a Belgium és Pozsony közötti közvetlen vasúti kapcsolat elindítására.
A Leo Express megerősítette szándékát a Belgium és Pozsony közötti közvetlen vasúti kapcsolat elindítására.
A harminc kilométer hosszú műtárggyal a Csehországgal való közlekedési kapcsolatokat javítanák.
Folyamatosan kell szinten tartani a járművek kiváló műszaki állapotát, ami mostanában elég nehéz feladat, és egyre drágább is.
Még kétszáz ForCity Plus villamost szerez be a cseh főváros 265 milliárd forintot érő cseh koronáért.
Jelen állapot szerint a morvaországi NSV megépítése kezdődhet meg először.
A European Sleeper március 25-étől a cseh fővárosig hosszabbítja meg a Brüsszelt és Amszterdamot Berlinnel összekötő éjszakai járatait.
Ilyenek járnak majd Budapestre is 2025-től a Metropolitanokon.
Ingyen különvonatot rendeltek a Csehországban tanuló szlovák állampolgároknak, hogy szavazhassanak.
Nem először tolták későbbre az üzembe helyezésük időpontját.
A prágai agglomeráció nyugati részén jelentősen nő az utazási komfort az új szerelvények megérkezésével.
Kávézókat, galériákat és egyéb közösségi tereket alakítanak ki Prága központjában.
Nagyszombaton érte a vég az egyik legismertebb Gorillát, a 350.001-est, már nem javítják meg.
A cseh magánvasút komoly ukrajnai terveket dédelget: még az idén szeretné elindítani a Prága−Csap járatot, idővel indítana Kijev−Berlin járatot is, sőt a Csap−Munkács normál nyomtávú vonalat saját költségére villamosítaná.
Prágában, a dél-csehországi és morvaországi regionális pályákon jöhetnek számításba a jövőben.
Egy sörkülönlegesség vásárlásával a 365.024-es gőzös megmentését segíthetik az utasok.