Vonatok helyett buszokat indít idén nyáron az Adriára a RegioJet!
A távolsági járatokkal Fiumébe és Splitbe lehet majd eljutni Prágából.
Nem indítja el ezen a nyáron Csehország és a horvát tengerpart között nyaranta közvetlen összeköttetést teremtő fürdősvonatait a cseh közlekedési magántársaság, mely 2020-ban hívta életre a járatokat, 2024-ben viszont már egyszer szünetre küldte, akkor is buszokkal lehetett nyaralni menni. A döntés következtében már csak a lengyel nemzeti vasút PKP távolsági üzletága, a PKP Intercity által üzemeltetett Varsó–Ostrava–Fiume (Rijeka) vonatok nyújtanak majd közvetlen vasúti eljutást Csehország és Horvátország viszonylatában, melyeket bár már bejelentett a társaság, a jegyváltás egyelőre még nem elérhető.
Miután a szlovák nemzeti személyszállító vasúttársaság, a ZSSK nemrégiben szintén lefújta a Pozsony és Horvátország közötti nyári járatait, a közösségi médiában találgatások kezdődtek a RegioJet adriai járatai közlekedésének fenntartásáról, a cseh magánvasút tulajdonosa, Radim Jančura azonban tagadta ezeket az állításokat. Ennek megerősítése most a buszok elindítása.
A RegioJet-buszjáratok egyike Horvátország déli részén halad majd át, kilenc üdülőhelyet, köztük Zadart, Šibenikek, Trogirt és Splitet is kiszolgálva, a másik pedig a Kvarner-öböltől északra vezet, Fiumébe és Crikvenicába. A buszokra 899 cseh koronától (aktuális árfolyam alapján körülbelül 14 ezer forinttól) kaphatóak jegyek.
A közlekedési társaságtól elmondták, minden évben nagy az érdeklődés a horvátországi járatok iránt, gyakran az utolsó helyek is elkelnek, ezért határozottan javasolják az előre foglalást. A sárga buszok megfizethető és kényelmes alternatívát kínálnak az egyéni autózással szemben.
Az első spliti busz május 29-én, délután fél ötkor indul Prágából, útközben Brnóban és Pozsonyban áll majd meg, majd másnap délelőtt fél tízkor fut be a dalmáciai üdülővárosba. A járat június középéig hetente háromszor vehető igénybe: Prágából kedden, pénteken és vasárnap, visszafelé pedig hétfőn, szerdán és szombaton este indul, a cseh fővárosba másnap délután egy óra körül érkezik.
A nyári szezon beköszöntével, június 12-étől növeli a gyakoriságot a RegioJet: szeptember első hetéig naponta indulnak a buszok, azt követően, az utószezonban szeptember 21-éig elérhetők.
A crikvenicai járatok kicsit később, június 12-ével indulnak el, az este fél hetes start után út közben Brnóban és Pozsonyban állnak meg, majd másnap reggel Fiumében és a végállomáson.
Ezzel a szolgáltatással hetente háromszor lehet utazni az egész nyári szezonban: a cseh fővárosból kedden, pénteken és vasárnap indulnak, visszafelé pedig hétfőn, szerdán és szombat esténként lehet majd igénybe venni, a prágai érkezés másnap délelőtt kilenc körül esedékes. Az utolsó crikvenicai busz várhatóan szeptember 21-én tér vissza.
A cseh társaság emeletes Setra-buszt ad majd ki a járatokra, melyeken 58 hely elérhető, az emeleten kettő plusz egy üléses elrendezéssel – számol be a cseh Zdopravy.cz közlekedési hírportál.
A RegioJet Csehország és Horvátország közötti fürdősvonatai 2020 óta hullámvasúton utaznak. Az első évben több mint hatvanezren választották az újdonságot, ami Magyarországon keresztül, Csornát érintve közlekedett. A Covid-világjárvány derekán, 2021-ben, csak június közepéig több mint ötvenezer jegyet adtak el, a szezon végéig összesen csaknem százezret, a már Budapestet is érintő vonatok azonban rengeteget késtek, gyakran több órát is. Egy évvel később a napi járatokkal meg is dőlt a százezeres rekord. 2023-ban azonban már csak Rijekába indult vonat és szezonban is csak hetente háromszor. 2024-ben a Prága és Csap közötti viszonylatra koncentráltak, így az Adriára buszokat küldtek.
(Nyitóképünkön a RegioJet egyik Setra típusú, emeletes távolsági autóbusza. Kép forrása: RegioJet / zdopravy.cz)
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!