Az ős MC-21-es is orosz hajtóműveket kapott

iho/repülés   ·   2022.10.09. 12:00
mc-21-73051-pd14-1

Még az idén meglesz az engedélyeztetés? Hatalmas a nyomás az orosz repülőgépiparra: csak az Aeroflot 339, száz százalékban orosz utasszállítót akar.

2017-ben teljesítette az új orosz keskenytörzsű középhatótávolságú gép a típus legelső felszállását, illetve már előtte bemutatkozott még a roll-out ünnepségen, szárnya alatt a PW1400G hajtóművekkel, amikor akkor túl sok szó nem is esett, a gép általános pozitív paramétereit hirdették, amelyekhez persze hozzátartozott a legmodernebb, reduktoros hajtóműcsalád teljesítménye is.

Azóta azonban nagyot fordult a világ, a korábbi szankciók nyomán a repülőipar „oroszosítását” Moszkva már 2020-ben meghirdette, ma pedig, amikor a nyugati gyártású gépek üzemeltetése egyre kérdésesebb, a saját típusok gyors gyártásba állítása elsőrendű feladat lett.

A 2017-es roll-out ünnepség: az őspéldány P&W hajtóművel

A United Aircraft Corporation (UAC) programjának keretében és megszületett az első olyan MC-21 prototípus, ami már az Aviadvigatel PD-14-esét használta. Egészen mostanáig csak ez a 73055-ös lajstromjelű gép repült ezzel, a legelső MC-21-esáthajtóművezése és repülése fontos pillanat az orosz értékelések szerint: mostantól kezdve  csakis ilyen hajtóművekkel épülhetnek és kerülhetnek forgalomba a legyártott példányok.

A módosított első prototípust Irkutszkból a moszkvai Zsukovszkij központba repülték át, ahol a másik, PD-14-essel szerelt géppel együtt zajlik tovább a tesztidőszak ennek a sárkány-hajtómű kombinációnak az engedélyeztetéséért. A cél, hogy ez már idén megtörténhessen, ami igen intenzív repülési próbákat feltételez, és talán még egy következő példányt az orosz hajtóművekkel. A módosításhoz sok kívülről nem látható berendezést is változtatni kell, ami különbség feltűnhet a 001-es első és mostani fotóin, az az, hogy a hajtóművet tartó pilonok is frissen készültek a géphez. Ennek megfelelően azonban magának a típusnak a forgalomba állítása is csak 2024-ben várható.

Jövőre azonban, az ígéretek szerint, már bemutatkozhat az oroszosított Szuhoj SSJ 100-as regionális utasszállító is, amelynek nemcsak a hajtóműve volt eddig nagyrészt külföldi, hanem olyan komoly rendszerei is, mint a repülésvezérlés, a futók, a kondirendszer, stb. Az UAC elnöke, Jurij Szljusar szerint ennek a gépnek az esetében is tartják a korábban meghirdetett menetrendet. Nyáron adtunk hírt az SSJ New néven futó programról, amelyet egy már teljesen orosz anyagokból és technológiával előállított törzs képében mutattak be, ennek a programnak az indítása is visszanyúlik még bőven az ukrajnai háború előtti időszakra.

A cél nem egyszerűen az oroszosítás, hanem a gép általános fejlesztése, tekintettel arra, hogy a típus eddigi műszaki színvonala és nem túl jó üzemeltetési paraméterei miatt a nyugati felhasználók többnyire kivonták a forgalomból a maguk példányait, és a putyini deklaráció előtt a rendelésállomány nem volt sokkal több összesen háromszáz gépnél, a leszállítottaké 150 körüli volt. (Sokak szerint a magyar légiközlekedés szerencséjére a rövid időre „bevillantott” magyar Szuhoj-üzlet nem valósult meg.)

Az SSJ New általános modernizálást jelent

Az SSJ New is természetesen új orosz hajtóműveket kell, hogy kapjon, de ez különlegesen nehéz feladat, annak ellenére, hogy már megkezdődött a PD-14-esből egy kisebb és alacsonyabb tolóerejű PD-8-as  kialakítása. Ahogy jeleztük, ez azért kemény ügy, mert a nagy kétáramúságú PD-14-est a Szuhojhoz külső méreteiben is alaposan össze kell zsugorítani, a regionális utasszállító szárnyai alatt ugyanis elég kevés a hely.  

Az orosz repülőgépiparra mindezen fejlesztések fényében hatalmas nyomás hárul. A friss tervek szerint egyedül az Aeroflot 339, „importmentes” hazai gyártású gépre tart igényt, többségében MC-21-esekre, és kisebb részben új Szuhojokra.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek