Az utolsó előtti menetrendkönyv

iho   ·   2016.07.18. 18:45
00kicsi

Nézzen körül, kedves olvasó a polcán: nem sokáig láthat ilyesmit! A hírekkel ellentétben nem az utolsó, hanem az utolsó előtti menetrendkönyv díszeleg ott, vagy esetleg csak a port fogja, mert csak hagyományból, gyűjtőszenvedélyből vette meg, és számítógépén, okostelefonján tervez utazást? A MÁV-Start a 2016/17-es menetrendi szezonra még kiad menetrendkönyvet, a tervek szerint utoljára.

A digitális világ legyőzte a Gutenberg-galaxist, mármint ami a naprakész utazási információkat jelenti. Tény, hogy ha létezik egy jó utazástervező honlap vagy telefonos applikáció, az utas könnyebben tervezheti meg utazását, sőt, a jegyét is megvásárolhatja nemcsak otthonról, hanem bárhonnan, ahol térerő van. A világ ebbe az irányba halad, és a naprakész online rendszerek a lapozós menetrend fölé kerekednek.

2016 decemberében még megjelenik, aztán vége a dalnak

A 2014-ben indított utaselégedettségi vizsgálat eredménye szerint a megkérdezettek mindössze másfél százaléka lapozgatta a menetrendet, ez persze nem jelent 98,5 százalékos online használatot: az utasok ötöde telefonon vagy a vasútállomáson érdeklődik a vonatok indulásáról. Úgyszintén kényelmetlen az utasok számára a módosítások átvezetése, fedvények ragasztgatása. A külföldi tapasztalatok is hasonlóak: Németországban 2008/09-ben, Ausztriában 2011/12-ben jelent meg utoljára a teljes vasúthálózatot tartalmazó menetrendkönyv, helyettük vonali menetrendeket adnak ki leporelló vagy kis füzetke formájában.

Nem elhanyagolható a menetrendkönyvek előállítási költsége sem. A jelenlegi nyomdai (ofszet) technológia annál gazdaságosabb, minél nagyobb példányszámban jelenik meg egy kiadvány, az online felületek elterjedése miatt egyre kevesebb nyomdai terméket rendelnek meg a – jelenleg – szabadkai nyomdától. A MÁV-Start ígérete szerint a menetrendkönyv teljes tartalma a megszokott formában, PDF formátumban a vasúttársaság honlapjáról továbbra is elérhető lesz, nyomtatott formában vonali és regionális menetrendek kiadását tervezik 2017-től.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek