Bajban van a szlovák tehervasút

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2019.07.22. 18:00
Cargo_01

Gőzerővel folynak a tárgyalások a ZSSK Cargo szlovák tehervasúti társaság és a szakszervezetek között arról, miként lehetne megoldani a jelenlegi kedvezőtlen piaci helyzetet úgy, hogy a munkavállalókat a lehető legkisebb mértékben érintse a kohászat visszaesése. A ZSSK Cargo ugyanis az utóbbi időben sokkal kevesebb a vasipari termékeket kellett szállítania, a kassai U.S. Steel vasgyár is például 2 500 alkalmazottjától válik meg két éven belül, ami nem kis érvágás a kelet-szlovákiai régiónak.

Ebben a mozdonyban is lehúzták a rolót (fotó: Palkó János)

A ZSSK Cargo szlovák teherszállítási vasúttársaság tervei szerint az alkalmazottak harmadának egy nappal rövidebb, azaz négynapos munkahetet ajánlana azzal, hogy az elmaradó ötödik munkanapért 60 százalékos bérpótlékot fizetne. Ez az intézkedés azokra az alkalmazottakra vonatkozna, akik a tehervonatok összeállításában, a fuvarlevelek és egyéb papírmunka kiállításában játszanak szerepet. Azt egyelőre nem tudni, az intézkedés meddig tartana, és hogy a szakszervezet belemegy-e a bérpótlék mértékébe. A ZSSK Cargónál öt és félezren dolgoznak. A szlovák tehervasútnak évek óta egzisztenciális problémái vannak, a közelmúltban még a vasúti kocsikat is eladták (kiszervezték), így azokat is bérli a cég.

Érdekes összevetni a cseh és a szlovák kargó helyzetét, hiszen a ČD Cargo a napokban éppen egy toborzókampányba kezdett, mivel nincs elég mozdonyvezetője és tolatásvezetője. Talán a határmenti települések vasutasai megfontolják az átlépést a csehekhez. Nyelvi nehézségeik nem igazán lesznek.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek