Baleset Nepálban: lefutott a landoló gép a pályáról

iho   ·   2018.03.12. 11:45
cim

Leszállás közben lerohant a pályáról és a Katmandu nemzetközi repülőtéren kívül állt meg a nepáli fővárosban a US-Bangla légitársaság Banglades felől érkező, S2-AGU lajstromjelű DHC Dash-8 Q400-as, légcsavaros-gázturbinás utasszállítója.

A baleset pontos körülményeiről eddig kevés és ellentmondó az információ. A meteorológiai körülmények, mondhatni Katmandu repterén szokásosan, kifejezetten rosszak voltak, zivatar söpört végig a légikikötőn. Egyes hírek szerint a 02/20-as pályára a járat dél felől kapott leszállási engedélyt, ehhez képest észak felől, a 20-as irányban kísérelte meg a landolást, de a földet éréskor a személyzet elvesztette az uralmát a gép felett.

A 78 személyes utasszállító 67 utassal és négyfőnyi személyzettel a pályáról lefutva kettétört, a szárnyai is letörtek, a gép kigyulladt. A helyi hatóság szerint 17 illetve 25 embert sérülten menekítettek ki a roncsok közül és szállítottak kórházba, de nem közölték még, hogy mi lett a többiek sorsa, túlélték-e a balesetet. Egyes források hatvan halottról tudnak. A hatóságok később 38 áldozatról adtak hírt, és nem zárják ki, hogy tecnikai hiba is közrejátszott az eseményben.

A légitársaság egy amerikai-bangladesi vállalkozás, 2014 óta működik, először csak belföldi járatokat repült, majd épp a Dakka-Katmandu volt az első nemzetközi vonala.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek