Befejezés előtt a katalóniai Hupac-terminál

iho.hu   ·   2025.12.26. 09:00
_barcelona_hupac_

A Combiconnect Barcelona La Llagostában a kivitelezés utolsó stádiumához közeledik.

Januárban indul a tesztidőszak: a z első irányvonat Antwerpenből érkezik a hónap elején a Barcelonától északra fekvő La Llagostába. A terminálon levezénylik a szokásos eljárást: a konténerek és félpótkocsik lerakását, majd az új egységeket felrakását a vonatra, mielőtt az visszaindul Antwerpenbe – ezek egyébként és másutt megszokott műveletek, ám La Llagosta jelenlegi kontextusában jelentőségteljesek.

Az antwerpeni vonat lehetőséget ad a nagy horderejű fejlesztések után a terminál tesztelésére, és felkészíti a hubot a következő hónapokban kívánatos nagyobb aktivitásra.

A Hupac és a TPNova közös cége, a Combiconnect Barcelona üzemeltetésében a remélt bíztató jövő elé néző La Llagostán az egymásra épülő korszerűsítési folyamat utolsó fázisának keretében húsz millió eurós beruházást hajtottak végre. Az évek során azonban összesen nyolcvanmilliót költöttek a fejlesztésekre, többek között a Voestalpine jóvoltából végrehajtott kitérőprojekt 7,5 millió euróját, valamint a biztonsági és telekommunikációs rendszerekre fordított 17,4 millió eurót.

A Hupac szerint hamarosan a vasúti-közúti intermodális forgalmat támogató portáldarukat, OCR kapukat és a fejlett informatikai rendszereket is beüzemelik. Emellett négy, egyenként 700 méteres, kettős (normál és ibériai) nyomtávolságú rakodóvágányt is létesítettek. A La Llagosta korszerűsítésének eredményeként a terminál napi húsz vonat per nap kezelési kapacitása megnő.

„A Barcelona Combiconnect tesztfázisa fontos lépés a projekt üzemkészségének fejlesztése érdekében. Jelenleg a folyamatok validálására és a Spanyolországot az európai hálózattal összekötő intermodális szolgáltatások megbízható alapjának kiépítésére összpontosítunk” – nyilatkozta Raul Maestro Linares, a TPNOVA Rail & Logistics Services vezérigazgatója.

(Képünkön: a La Llagostán zajló építkezés az év elején; fotó: Spanyol Közlekedési Minisztérium)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Ellátási lánc Nagyvasút Szállítmányozás

Eldőlt: megépülhet a zalaszentiváni deltavágány

iho/vasút   ·   2025.12.12. 12:00

A Swietelsky, a V-Híd és az R-Kord partnersége csaknem 12 milliárd forintot kér a kivitelezésért, aminek cirka felét a GYSEV fizeti uniós támogatásból, másik felét pedig az állami büdzsé állja. A fejlesztéssel a Metrans tervezett konténerterminálja is megvalósulhat, és értelmet nyerhet a Zalaegerszeg és Zalaszentiván közötti fantomkörforgalom.