A Nurminen Logistics konténervonatain jutnak el a cseh autóalkatrészek Kazahsztánba
A tehervonatok Mladá Boleslavból viszik Kosztanajba a Škodákhoz, Chevrolet-khez és Kiákhoz szükséges alkatrészeket.
A tehervonatok Mladá Boleslavból viszik Kosztanajba a Škodákhoz, Chevrolet-khez és Kiákhoz szükséges alkatrészeket.
Az EF-9K sorozatú gépek óriási, kilencezer lóerős teljesítményét a dedikált tehervonati folyosókon közlekedő nehéz konténervonatok élén fogják kihasználni.
Az Oroszországi Vasutak 2024-es éves jelentésében közölte, ahogy az részben várható volt, a cég egyes mutatói nem alakultak jól, a nettó nyereség viszont csaknem kilencven százalékkal esett vissza.
A tehervonatok egy tavaly nyári megállapodást követően vághatnak útnak.
A forradalmi elképzelés szerint elektromos uszályok hada szolgálna ki egy-egy, a tengereket és óceánokat állandóan szelő atommeghajtású szállítóhajót.
A transzkontinentális útvonalat használó vasúti fuvarok továbbra is elsősorban Oroszországon keresztül haladnak. Az EU által az oroszokra kiszabott szankciók, majd a Kreml által bevezetett ellenszankciók viszont további akadályokat emelnek az ellátási láncok előtt.
Huszonhárom létesítménnyel segítenék elő az árufuvarozást ország észak–déli irányú folyosóján.
A kazah nemzeti vasút szállítási és logisztikai együttműködési megállapodást írt alá a magyar L.A.C. Holdinggal és a kínai, hsziani nemzetközi szárazföldi kikötővel.
A TransFer-fuvar két fontos vasúti árufuvarozási csomópontot köt össze, erősítve és optimalizálva ezzel a két ország közötti logisztikát.
A luxemburgi CFL Multimodal heti négy vonatpárt indít 2025 első negyedévétől.
A Pasifik Eurasia új vasúti fuvarokat indít Isztambul és Budapest között, a szerelvények négy nap alatt teszik meg a bő ezerötszáz kilométeres utat. A cél a török piac bővítése.
Az új Budapest–Zeebrugge, Wels–Lübeck–Kiel és Wels–Bécs–Budapest TransFer-fuvarok fontos magyarországi és európai áruelosztó központokat kötnek össze.
A kazahok, a kínaiak és az oroszok is máshogy látják a helyzetet. Kazah szabotázs, vagy csak a szokásos ügymenet?
Megfelelően teljesített a Rajna-völgyi vasút augusztusi teljes lezárása idején a folyó balparti vasútján a tehervonatokat továbbító dízelszekció. A kedvező tapasztalatokból kiindulva a kombinált fuvarozás egyre több szereplője szorgalmazza az észak–déli szállítási tengely stabilitásának fenntarthatósága érdekében a szóba jövő elzászi vasútvonalak kapacitásbővítését.
Az állami vasúti gyártó Türasaş a török hadsereg számára hozott létre katonai járműveket szállítására alkalmas vagont. Konténert is cipelhet.