Bevágásból magastöltésre 160-nal? Tudjon meg mindent a most épülő 40b vasútvonalról!

Vörös Attila   ·   2019.08.26. 09:00
6940b

Elkerülő, mert a 40a vonal mellett fut majd, de nem tér be Dunai Finomító és Ercsi állomásra. Százhalombatta állomáson ágazik ki a 40a vonalból és Ercsi elágazásban tér vissza, az elkerülő jelölése a 40b lesz. A vonallal kapcsolatban kifaggattuk a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.-t, akik rengeteg adattal válaszoltak a megkeresésünkre.

A 40-es vonal Budapest és Pusztaszabolcs közti vasúti pályája 2020 második felére készül el, de ez nem a beruházás végét jelzi, hiszen az új elektronikus biztosító berendezést is üzembe kell helyezni, lepróbálni és átadni. Ha minden elkészül, továbbra is a jelenlegi nyomvonal lesz az alapértelmezett 40a vonal. A NIF-nek jelenleg nincs elrendelése a Százhalombatta–Ercsi eredeti vonalszakasz felújítására, így ott egyelőre marad minden a régi.

Bevágás Dunai Finomító közelében. A környéken néhány csővezetékkel is meg kellett küdenie az építőknek. A képre kattintva galéria nyílik Vörös Attila fotóiból!

Ki merre?

Hogy a négyvágányos részen melyik vonat merre megy majd, azt jelenleg is tervezik a vasúti pályát üzemeltető társaságok aktív részvételével. Nem nehéz tippelni, de a NIF is megerősíti: a 40a-n maradnak a mindenhol megálló személyvonatok és a helyi tehervonatok (Ercsinek erős cementforgalma van, a Dunai Finomító pedig hazánk egyik legnagyobb vasúti forgalmú üzeme). A 40b-re a távolsági személyszállító (elővárosi és IC-szerelvények egyaránt) vonatokat és az átmenő tehervonatokat irányíthatja majd a MÁV/MÁV Start.

Nyílegyenesen, a bevágás után magastöltésen folytatja az utat Pécs felé a 40b vasútvonal

Műtárgyak, lejtviszonyok

A pusztába teremtett vasútvonal számos impozáns műtárggyal büszkélkedhet majd, ezeknek az építése jelenleg már nagyon sok helyen előrehaladott állapotban van. A NIF az alábbi hidakat sorolja a 13 kilométeres távon:

  • 245+94 közúti híd – Százhalombatta Iparos úti különszintű közúti felüljáró és városkapu úti körforgalom
  • 269+91 közúti híd – 51309. j. út / Olajfinomító
  • 287+31 vasúti híd - 6. sz. főút korrekciója
  • 325+85 vasúti híd – 6204. sz. út (Ercsi – Ráckeresztúr) különszintű keresztezése
  • 358+70 vasúti híd – Szent László patak keresztezése

Az alábbi videón a Railcam Hungaria által készített drónfelvételeken tekinthetik át az építkezés augusztusi helyzetét:

A 40b vonal lejtviszonyaival kapcsolatban átadjuk a NIF-nek a szót:

Százhalombatta állomást megelőző és követő nyíltvonali szakaszokon az emelkedők többször meghaladják a vasútvonal szakasz mértékadó emelkedőjét. A legnagyobb emelkedő az állomást megelőző szakaszon 10,6‰ 390 m hosszon. Az OKVPSZ 2.2.4.1 pontjában meghatározott legnagyobb emelkedőre és átlagos emelkedőre vonatkozó vizsgálatot elvégeztük, az állomási vágányok és a csatlakozó nyíltvonalak megfelelnek az előírásnak. A 219+00 hm szelvényben a két tervezett nyíltvonali vágány különböző magasságban csatlakozik a meglévő vágányokhoz, ezért a 220+80 szelvényig a két vágányt különböző magassági vonalvezetéssel terveztük meg. A 220+80 szelvénytől a két vágány magassági vonalvezetése azonos. A Százhalombatta állomást megelőző helyben átépülő nyíltvonalon a vágányokat 3-4 cm-es süllyesztéssel terveztük meg. Erre a töltésszélesítések elkerülése, és a műtárgyak alatt az előírásoknak megfelelő űrszelvény, és szabadon tartandó tér kialakítása miatt volt szükség. Az állomási terület 2,5‰ emelkedőbe kerül. Az elővárosi vágányok 10 cm-rel alacsonyabban helyezkednek el az állomás területén, mint az elkerülő vonalhoz kapcsolódó vágányok. A kezdőponti kitérőkörzet, 7,8‰-es emelkedőbe, a végponti kitérőkörzet 5,0‰-es emelkedőbe kerül, mert így alakítható ki a leghosszabb 2,5‰-es szakasz a II. és III. vágányon.

A 6204-es Ráckeresztúr–Ercsi közút új műtárgya, a vasút lesz fölül

A szakasz elején az új nyomvonal magassági vonalvezetése alkalmazkodik a meglévő pályához. További kötöttséget jelentett a 6 sz. főút korrekciója és a 6204 j. út keresztezése is. A két utat a vasúti pálya hídon keresztezi, a szükséges közúti űrszelvény biztosítása jelentős mértékben meghatározta a tervezett magassági vonalvezetést. A fent említett kötöttségek és a kedvezőtlen terepviszonyok miatt a szakaszon néhol mély bevágások és magas töltések váltják egymást. Az alkalmazott legnagyobb emelkedő 9,0‰, a lejttörések legkisebb távolsága 578m, a függőleges lekerekítő ívek sugara 10000 és 17000 m. A jobb és bal vágány magassági vonalvezetése a szakasz teljes hosszán megegyezik.

Egy kis szakaszon 3 pár vágány van egymás mellett: az új elkerülő 40b, a régi 30a és köztük a 40a vonal ívkorrekció utáni új nyomvonala

Ercsi-elágazásban az Ercsi felől érkező vágányok esetében a tervezési szakaszon a legnagyobb tervezett emelkedő 8,9‰. A lejttörések közötti legkisebb távolság 200 m. A lejttörések lekerekítő ívének a sugara R=7000 méter, illetve a 353+20 szelvényben R=8000 m. Az Ercsit elkerülő vágányok esetében a tervezési szakaszon a legnagyobb tervezett emelkedő 8,0‰. A lejttörések közötti legkisebb távolság 300 m. A lejttöréseknél nem szükséges lekerekítő ív alkalmazása. A nyíltvonali elágazás 1,9‰-es lejtőben fekszik. A tervezett magassági vonalvezetés a helyben átépülő szakaszon kisebb eltérésekkel követi a jelenlegi pálya magassági vonalvezetést.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek