Bicikliút-építés, papíron

Valószínűleg senki nem lepődött meg a Kerékagy-blog által közölt cikken, amely a Keszthely és Fertőd között frissiben létrehozott kerékpárutat mutatta be. Aki eltölt bizonyos időt kerékpáron, azt közlekedésre használja, és nem csak a sarki kocsmáig vezető háromperces utat járja vele oda-vissza, annak eddig is teljesen világos volt, hogy a kerékpárút-fejlesztést olyan béklyók kötik, amelyeket semmiféle kormánybiztosság, politikus nem fog feloldani. A béklyók ugyanis nem az előírásokban, nem a szabályozásokban vannak, hanem a fejekben.

Aki a részletekre kíváncsi, a cikket elolvashatja eredeti helyén, itt csak röviden összefoglaljuk a lényegét: Kastélytól kastélyig névvel 126 kilométeres kerékpárút elkészülését jelentették be július végén nagy csinnadrattával, az út Fertődtől vezet Keszthelyig, tehát az osztrák nyugdíjasoknak is megfelelő alternatívát nyújthatna az autóhoz képest, ha Burgenlandból olcsón felvásárolt kis Balaton-parti házukba szeretnének eljutni. A próba során kiderült, hogy a 126 kilométeren összesen 300 méter hosszan lehet valódi, újonnan épült kerékpárúton tekerni, a többi szakaszt már meglévő alsóbbrendű utakon, sok esetben a megsemmisülés határán lévő burkolaton, vagy egyenesen földúton jelölték ki. Már ahol kijelölték, mert van olyan szakasz, ahol negyven kilométeren át semmiféle jelzés nem található. Ahol pedig van, azt az amúgy is egyértelmű helyekre tették, az elágazásoknál viszont koncepcionálisan elfelejtkeztek a helyes útirány jelzéséről. Na, nem a térképen is nyomonkövethető közutaknál, hanem a térképen nem szereplő erdei ösvényeken.

Magyarán, ha be szeretnénk mutatni egy kifejezetten kerékpáros-ellenes fejlesztést, ez az út kézenfekvő példát szolgáltat. Bicskanyitogató viszont a selejtes mű feldícsérése, még jó, hogy szalagátvágás nem volt! Hogy a kormánybiztos teljes szereptévesztésben van, elárulja a megnyitón elhangzott beszéde, amiben azzal dicsekszik, hogy mennyi pénzt sikerült megspórolni a kerékpárosokon: Gazdaságos módon, Ausztriához és Németországhoz hasonlóan, alacsony forgalmú utakat tábláztunk ki, több mint 130 kilométer hosszan. Viszonyításképpen: ha vadonatúj kerékpárutat építettünk volna, minden egyes kilométer költsége – a közbeszerzések alapján – a százmillió forintot is elérné. Idén még 650 kilométer kerékpárút vár kitáblázásra.

A történtek tanulsága, hogy most igazán kezdhetünk rettegni! Ha ez így sikerült, akkor milyen lesz a Budapest és a Balaton közé tervezett kerékpárút? A táblagyártóknak viszont jó hír, hogy táblakonjunktúra várható, 650 kilométer akár több száz darabos táblamegrendelést is jelenthet!

Addig is, a tervezők és a kivitelezők megsegítésére álljon itt egy rövid összefoglaló arról a képzeletbeli kerékpárosról, akinek ezek az utak kijelölődnek, valamint néhány típusprobléma és azok típusmegoldásai. Legyen egységesen még rosszabb a magyar kerékpárút-hálózat!

• A magyar kerékpáros hülye, nem ismeri a térképet. Amennyiben A-ból B-be szeretne eljutni, semmiképpen nem tanulmányozza előtte a térképen a lehetséges útvonalakat, hanem kitolja a gépet a garázsból, felszáll rá és elkezd abban bizakodni, hogy a népkormánybiztos megfelelő táblákat rakott ki az út mellé, melyek őt vakon is céljához vezérlik.
• A magyar kerékpáros kizárólag montival, vagy trekkinggel közlekedik, országútival nem, olyan bicikli nincs is!
• A magyar kerékpáros szeret leszállni és felszállni a gépre, sokkal inkább, mint tekerni. Ezért a kerékpárúton nyugodtan el lehet helyezni bármilyen akadályt, lépcsőt, korlátot, derékszögű, ötven centi sugarú kanyart, biztosak lehetünk benne, hogy a kerékpáros örömmel száll le, hogy ezeken átsegítse magát.
• A kerékpárost meg kell védeni önmagától, minden lehetséges módon fel kell hívni a figyelmét arra, hogy általában életveszélyes, amit csinál, ezért – többek között – hatalmas szegélyeket kell elhelyezni a kerékpárutak és a közutak keresztezésénél. Fontos, hogy semmiképpen se tekintsük őt felelőssége tudatában lévő, cselekvőképes egyénnek!
• Ha kerékpárutunk bonyolult csomóponti helyzetbe érkezik, két dolgot lehet tenni: vagy a csomópont előtt táblával jelölni a kerékpárút végét (oldja meg mindenki magának!), vagy elvezetni a csomópont mellett olyan irányba, amerre egyébként senki sem akar menni (mondjuk a tehenészet bekötőútja jó erre).
• Ha nincsen pénz további burkolatépítésre, szintén tegyük ki a bicikliút végét jelölő táblát, akárhol!
• Ha olyan útvonalon fut a kerékpársáv, melynek további szakaszán tábla tiltja a kerékpározást, felfestett kerékpáros-átkelő segítségével fordítsuk vissza, ellenirányba a kerékpársávot, ahogyan ez Dunakeszi déli végénél példaszerűen történik.
• Amennyiben a bicikliút, árkot, vízfolyást keresztez, tegyük játékossá, kalandossá az átkelést bakhátas, mesebeli hidak segítségével, ahogy ezt Vác és Verőce között is megoldották.
• Útépítési technológiát használni tilos, kerékpárút kizárólag lapáttal elegyengetett, lelapogatott, szemcsés, felfagyásra eleve előkészített aszfalttal történhet, ha lehetséges, puszta földre, alépítmény nélkül terítve. Az út szélén fák ültetésével gondoskodjunk a burkolatot előbb-utóbb felnyomó gyökerekről. Megfelel még az öntöttaszfalt is, mert szilárd alkotórészek híján jól zsugorodik és a munkahézagok viszonylag hamar szakadékokká tágulnak. Ezekből a hosszirányúakra kell törekedni!

Számos ötletet lehetne még begyűjteni, hogy egységesebbé tegyük a hazai hálózatot, de itt most vége szakad a cikknek, mert a zsebben időről időre kinyílni akaró bicskát is biztonságba kell helyezni.