Bíróságra visz minket az EU a dízelkorom miatt

Joó Ferenc   ·   2018.06.22. 08:45
diesel-400

Jogi lépéseket tesz az Európai Bizottság a nitrogén-oxidokra vonatkozó határérték éveken keresztüli túllépéséért Németországgal, Franciaországgal és az Egyesült Királyság ellen, míg a főleg dízelüzemű gépjárművekből származó apróméretű korom (PM10) határértékek be nem tartásáért Romániát, Magyarországot és Olaszországot citálja a bíróság elé a szervezet.

Emellett Németországot, Olaszországot, Luxemburgot és az Egyesült Királyságot további figyelmeztetésben részesítette a Bizottság, amiért nem tettek megfelelő lépéseket a Volkswagen-botrányban érintett sokmillió, emissziós méréseket meghamisító berendezéssel felszerelt dízelautó közlekedése ellen.

Nyilvánvalóan betegeskedő dízelautó Franciaországban<br>(fotó: europeandatajournalism.eu)

A hat beperelt országot korábban többször is figyelmeztették, így lehetőségük lett volna, így a magyar kormánynak is, hathatós lépeseket tenni a határértéket meghaladó levegőszennyezés ellen. Németország, az Egyesült Királyság és Luxemburg engedélyezte a VW-csoport által gyártott dízelautók közlekedését, de akkor sem tettek intézkedéseket és nem szabtak ki bírságokat, amikor már fény derült a csalásra. Olaszország ügyében azért is vizsgálódnak, mert engedélyezték több olyan Fiat személygépkocsi típust, amelyekről később kiderült, hogy a legszennyezőbbek közé tartoznak Európában.

Az Európai Bizottság egyértelművé kívánja tenni, hogy a légszennyezettségi határtértékek mindenkire kötelezőek és a kormányok nem mérgezhetik tovább állampolgáraikat a rontott levegővel. Körülbelül negyvenmillió olyan dízelüzemű gépjármű fut még Európa útjain, amelyek az NOx határérték többszörösét bocsátják ki, ezáltal asztmát és tüdőrákot okozva az emberek ezreinek. Az EU azt is el szeretné érni, hogy a meghamisított emissziós adatokkal engedélyezett autókat egységes európai szabályozás keretében hívják vissza és szereljék fel koromcsapdával.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk!Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek