Biztonságot a vasúti átjáróknál!

iho/vasút   ·   2011.10.13. 10:02

Az idén negyedik alkalommal szervezi meg közös biztonsági vasútátjárós kampánynapját a MÁV Zrt. és az ORFK. A mai akcióval fel akarják hívni a lakosság figyelmét arra, hogy a kiemelten veszélyes vasúti átjárókban különös figyelmet kell szentelni a biztonságos, körültekintő áthaladásnak.

Az útátjárós balesetek legfőbb oka az autóvezetők figyelmetlensége és a KRESZ előírásainak megszegése. A leggyakoribb szabálysértések a tavalyi ellenőrzések óta nem változtak: sebességtúllépés az áthajtáskor, illetve a fénysorompó tilos jelzése ellenére vágányokon való áthaladás. A gépjárművezetők negyede nem kapcsolta be biztonsági övét, egytizede pedig szabálytalanul – headset és kihangosítás nélkül – mobiltelefonált vezetés közben.

Gyakori jelenség, hogy a gépjárművezetők nem néznek körül az átjáróba történő behajtás előtt, illetve csúcsforgalomban bent ragadnak a kereszteződésben, ahol tilos és életveszélyes megállni. A kerékpárosok sokszor kikerülik a leengedett sorompót, a gyalogosok pedig általában nem veszik figyelembe a fénysorompó és a félsorompó jelzéseit.

Ma a kiválasztott helyszíneken szakemberek ellenőrzik egyebek között a fénysorompók, csapórudak, a vasúti átjárót jelző közúti táblák, útburkolati jelek állapotát és láthatóságát, de kiemelt figyelmet fordítanak arra is, hogy a gépjárművezetők betartják-e a vasúti átjáróban történő közlekedés szabályait, az előírásoknak megfelelően közelítik-e meg az átjárókat, illetve figyelembe veszik-e a fénysorompó és az egyéb biztonsági berendezések tiltó jelzését.

A vasútbiztonsági szakemberek, rendőrök nemcsak felügyelik a vasúti átjáróban áthaladókat, de külön, erre a célra nyomtatott szórólappal figyelmeztetik őket arra, hogy a tragédiák megelőzhetőek. A megállított gépjárművezetők, biciklisek és gyalogosok a szórólap hátoldalán található játékos kvízkérdések helyes kitöltésével és a szórólap visszaküldésével – a MÁV Zrt. jóvoltából – értékes nyereményekben, ajándékokban részesülhetnek.

Magyarországon a járművezetők átlagosan 27 kilométerenként haladnak át egy-egy vasúti átjárón, amelyből 5807 található a hazai, 160 ezer kilométer hosszú közúti szakaszon. A MÁV Zrt. mindazonáltal egyike a legbiztonságosabban működő vasúttársaságoknak Európában – hangzik a MÁV Zrt. közleménye.

Kapcsolódó hírek