Boeing 787: idén már több mint negyven átadás?

iho/repülés   ·   2012.03.20. 13:15
cim

2011-ben még csak ötöt, idén viszont már 35–42 példányt akar a Boeing leszállítani az alapos gyártási késésben lévő 787-esekből.

A Boeing kereskedelmi repülőgépekkel foglalkozó elnöke, Jim Albaugh egy New Yorkban tartott konferencián többek közt az új gyártóhely, a dél-karolinai North Charleston felfutásával magyarázta optimizmusát.

Mint ismeretes, a Boeing Dreamliner-programja nem kevesebb, mint három évet csúszott, ami részben a kompozitrepülőgép-gyártás technológiai bonyodalmainak, részben egyes fontos beszállítók hibáinak tudható be. A Boeing mindenesetre eddig az első megrendelőnek, az All Nippon japán légitársaságnak adott át öt gépet, és hamarosan megtörténhet a második és a harmadik megrendelő, a Japan Airlines és az Air India első 787-eseinek az átadása is. Albaugh szerint nincs különösebb akadálya a gyártás alapos felfuttatásának, annak ellenére, hogy az elmúlt hetekben egy újabb technológiai problémát fedeztek fel a gépek hátsó törzsszekcióinál.

A Boeing szélestörzsűek hagyományos születési helye: Everett <br>(fotók: Boeing)

A fő gyártóközpontban, Everettben a következőkben havi 2,5-3,5 gép elkészítését tervezik, a 63. példány lesz az első, amelyen már nem kell végrehajtani semmiféle visszamenőleges javítást a soron. Őszre ennek következtében már havonta öt gépet tud a hagyományos Boeing-összeszerelő kibocsátani. 2014-re három teljes soron zajlik majd az álomgépek gyártása.

Dél-Karolinában a 46. számú gép összeszerelése zajlik, amelynek az Air India a megrendelője. A mostani tervek szerint ezt a példányt júniusban repülheti át a saját bázisára a légitársaság. Ennek a vadonatúj gyártóhelynek a teljesítményéről azonban Albaugh még nem kívánt pontos számokat mondani, viszont állította, hogy a szkeptikus hangok ellenére a gyártás eléri majd a havi tíz repülőgépet. Albaugh szerint most már a beszállítói lánc is jó állapotban van.Az új telephely: Észak-Charleston Dél-Karolinában

Mint korábban jeleztük, a Boeing számára létfontosságú, hogy felgyorsítsa a 787-esek kibocsátását, hogy minél hamarabb elérje a gépek utáni bevétel a fejlesztési költségeket. Igaz, ehhez még bőven szükség van a mostani hétszáz feletti megrendelésen túl újabbakra, mert a számítások szerint a program csak ezer gép eladásával térül meg.

A másik, a jelek szerint egyre fontosabb siettető tényező a várakozó légitársaságok türelmetlensége, ami esetenként súlyos tíz- vagy százmilliókba kerül a gyártónak. Mint beszámoltunk róla, az indiai airshow alkalmával az ország repülésügyi minsztériumának államtitkára azt állította, hogy a Boeing félmilliárd dollárnyi kompenzációt fizet az Air Indiának a gépek átadásának késése miatt. Ezt, illetve az összeg nagyságát az amerikai fél ugyan cáfolta, de az valószínű, hogy a színfalak mögött más társaságokkal is zajlanak a kompenzációs tárgyalások, és az is biztos, hogy minél nagyobb a késés, annál fájdalmasabb a fizetendő összeg a gyártó számára.

Alakul az új gép az új összeszerelő soron

A következő fontos állomás az lesz, hogy míg mostanáig az átadott gépek mindegyike Rolls-Royce hajtóművekkel repült, a Boeing akár napokon belül megkapja a másik, General Electric hajtóműre szóló hatósági üzemeltetési engedélyt, így forgalomba állhatnak az ezzel a hajtóművel készült gépek is.

Kapcsolódó hírek