Boeing: gyártásnövelés új gyár nélkül

iho/repülés   ·   2012.01.12. 16:00
B-737_renton_cr

A Seattle környékén lévő rentoni Boeing-gyárban készül majd a 737 újrahajtóművezett változata, a 737 Max is, tehát nem létesítenek, vagy nem jelölnek ki új telephelyet a tervek szerint alaposan kibővített gyártáshoz.

A rentoni csarnok, természetesen még a Max-sor nélkül<br>(fotók, grafika: Boeing)

Renton volt eddig is a 737-es összeszerelésének helyszíne, sőt, itt készültek korábban a már leállított 757-es példányai is. A kapacitás növelése érdekében a jelenlegi két gyártósor közé beépítenek egy harmadikat is, oda, ahol eddig a hajtóművekkel, stabilizátorokkal, más részegységekkel foglalkoztak.

A Flightglobal a Boeing 737 programjának aligazgatóját idézi, Beverly Wyse szerint a rentoni harmadik vonal havi 21 gép elkészítésére lesz képes, és ezzel a 737-esek gyártási kapacitása akár a havi hatvan példányt is elérheti.

A Max gyártása 2017-ben a tervek szerint a mostani NG-változatokkal párhuzamosan, a három gyártósor egyikén, tehát külön az új típusra berendezett vonalon indul. Ugyanakkor helyet kell biztosítani a gyártósorokon a szokásos polgári 737-eseken kívül a típus katonai, pontosabban haditengerészeti változatának, az exportra is kerül P-8A-nak is.

A Google Earth műholdképén látható, hogy magát a rentoni összeszerelő csarnokot már nemigen lehet bővíteni

A gyártás felfuttatása a Max indításáig is folytatódik, a harmadik gyártósor bejelentése abból az alkalomból történt, hogy a rentoni telephely immár  35-re emelte a 737-esek havi kibocsátást. A további tervek szerint ez a szám jövőre 38-ra, 2014-ben pedig havi 42 gépre nő.

Mint a Boeing Commercial Airplanes elnöke korábban elmondta, a Boeing áthajtóművezett, új keskenytörzsű típusából 15 vásárlótól immár több, mint ezer gépre szól a megrendelés- illetve opcióállomány, miközben maga a cég is elismeri, hogy a legkomolyabb kérdés mostantól az, hogyan tud lépést tartani a gyártás az igényekkel.

Ezernél több 737 Maxot akar a piac

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.