Brüsszel megállíthatatlan: harmincmillió eurót adnak gázkutakra

Garai Szakács László   ·   2017.04.21. 19:00
cngkut0

Három nyertes projekt van, ezekből hat töltőállomást építenek, ahol a cseppfolyósított gázzal (Liquified Natural Gas, LNG), valamint a sűrített gázzal (Compressed Natural Gas, CNG) üzemelő közúti járművek tankolhatnak, egy töltőpont pedig a dunai hajózást szolgálja. De ez még nem minden: lehetőség nyílik továbbá egy új, magyar innovatív terméken alapuló szolgáltatási modell, a Clean Fuel Box alapján harminckilenc CNG töltőpont létrehozására is.

A 2014–2020 közötti támogatási időszakban a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére 22 milliárd euró jut, ebből az első két évben 300 millió euró támogatást kaptak az új technológiák pályázatai: a pénz több mint hatvan százaléka a gázalapú közlekedést, közel húsz százaléka pedig az elektromos töltőpontok kiépítését szolgálja. A támogatás csaknem harmadából a közúti közlekedőknek épülnek gáztöltők, de jelentős a tengeri és a belföldi hajózás részesedése is.

Magyarország a rendelkezésére álló források több mint 99 százalékát sikeresen pályázta meg az első két évben, az új technológiákra kiírt keretből pedig annyi támogatáshoz jutnak a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület vezette projektek, mint a többi kohéziós ország hasonló pályázatai összesen.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek