CER: tíz éve töretlenül

iho   ·   2015.12.10. 13:45
00kicsi

A magyar magánvasutak között a CER piaci részesedés alapján a negyedik-ötödik helyen, az eredményesség szempontjából az első háromban szerepel – ezzel a jó hírrel kezdődött a társaság évzáró sajtóeseménye. A CER Cargo Holding hat leányvállalata immár Európa teljes normál nyomtávú hálózatán képes megbízásokat teljesíteni. Az elmúlt évtized alatt (kezdetben a fuvarok kilencven százalékát a gabonaszállítmányok tették ki) gyökeresen megváltozott a szállítási portfólió: jelenleg főként tartálykocsis (veszélyes) árukat, speciális küldeményeket, túlsúlyos és túlméretes szállítmányokat továbbítanak.

Balról: Heinczinger Tamás, a CER Hungary vezérigazgatója, Kukely Márton, a CER Cargo Holding vezérigazgatója és Kiss János, a CER Slovakia vezérigazgatója (fotó: Kemsei Zoltán)

A cégcsoportban a legjelentősebb eredményt a CER Slovakia tudhatja magáénak, két mozdonnyal gyarapodtak, Párkányban állandó képviseletük nyílt, ahol más vasúttársaságoknak is végeznek kocsivizsgálói munkákat. A magyar CER szerényebb, mintegy három-négy százalékos növekedést ért el 2015-ben, ezt a szintet jövőre is tartani kívánják.

A jelenlegi három Transmontana (két saját és egy bérelt) mellé egy újabb gépet szereznének be 2016-ban a craiovai gyártól, és szó van egy – még meg nem határozott típusú – dízelmozdony vásárlásáról is. A tervezett mozdonygyártás azonban egyelőre nem aktuális: a román gyártó kapacitása jelenleg bőven elég a megrendelések teljesítéséhez. Azonban skandináv területről (legutóbb Norvégiából) mutatkozott érdeklődés az új Transmontanák iránt, így végleg talán nem mondhatunk le erről sem.

Növekedett a CER-nél a foglalkoztatottság is: a magyar ágazatnál több mint hatvanan dolgoznak, ez jövőre további kilenc-tíz munkavállalóval növekedhet. Jelenleg a Transmontata sikeresen teljesítette próbafutásait a Szlovák Vasutak területén, 2016 elején várható a teljes, méréses próbaüzem. A CER-nél van jelenleg a legáttekinthetőbb vezénylési rendszer: ez köszönhető egyrészt annak, hogy ritkán hagynak gépet személyzet nélkül, lezárva, továbbá több magánvasúttal is szerződést kötöttek egymás gépmeneteinek megtakarítására. Így például egy Kürtösre vonattal érkező CER-mozdony nem kell, hogy üresen fusson vissza, ha belépésre vár egy szerelvény gép nélkül, vállalják a továbbítást. Ez a rendszer kölcsönös, az elszámolásokra mindig év végén kerül sor.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek