Lebontották a szabadkai vasútállomás tetőzetét
A szerkezetet statikailag erősítik meg, lehetővé téve annak stabilitását és földrengésállóságát.
A szerkezetet statikailag erősítik meg, lehetővé téve annak stabilitását és földrengésállóságát.
Ezzel négyszázra bővült a vasútállomás parkolóhelyeinek száma.
Harminc helyett nyolcvanmilliárd forint jut a központi költségvetésből a vasúti pályák és állomások rendbehozatalára.
A nagyprojekt bruttó több mint hétmilliárd cseh koronát, vagyis bőven százmilliárd forint feletti összeget kóstál, ami még így is csaknem egymilliárddal olcsóbb, mint eredetileg remélték.
A 65 millió forintos beruházás során teljesen átépül a váróterem és a vizesblokkok, akadálymentessé válik a WC, de az utastájékoztatási rendszer és a világítás is korszerűbbé válik.
Mert az utasvárók egyszerűen nem feleltek meg a minőségi elvárásoknak, és a program elbukott.
Az ÖBB célja a kapacitás növelése Ausztria kulcsfontosságú kelet–nyugati vasúti folyosóján, a Südbahnon, ami 2029-re négyvágányúvá válik.
A fontos vasúti csomópontnak számító állomás teljesen átalakult, 409 millió eurós költségével a szlovák vasút történetének legnagyobb beruházása.
Jelenleg még csak az előkészítő munkák zajlanak. A cél, hogy a 2030-as évek közepére egy, a személy- és áruszállítási igényeket minden szinten kielégítő csomóponttá fejlődjön a létesítmény.
A program öt vasútvonalon összesen tizenegy helyszínt érint, többek között Hegyeshalmot, Komáromot, Bobát, Várpalotát és Dombóvárt.
A magasperonnak köszönhetően könnyebb fel- és leszállni a vonatokra, illetve róluk, de a babakocsikkal, kerekesszékkel közlekedőknek is egyszerűbbé vált az utazás.
Szerdán délben elstartoltak az első vonatok. Öt napig bárki díjmentesen utazhat Szabadka és Belgrád között az emelt sebességű intercity- és interregió-vonatokkal – melyek azonban egyelőre nem állnak meg Újvidéken.
A közlekedés világa elnevezésű, négy hektáron elterülő létesítményt a felújítás alatt álló vítkovicei állomással szemben alakítanák ki.
A júliusi vonalátvételt követően kül- és beltéri utastájékoztató monitorokat, a peronokon esőbeállókat telepített vagy fog telepíteni, valamint állomásépületek felújítását és karbantartását végezte el és kezdi meg a nyugat-magyarországi vasúttársaság.
A beruházás része a MÁV-csoport országos kiterjedésű, tizennégy vármegyében több mint harminc helyszínt érintő, saját forrásokból finanszírozott állomásfelújítási programjának.