gödöllő
Megújul a Gödöllő–Hatvan szakasz is
A 80-as vonal elővárosi szakasza Rákostól Hatvanig épülhet át 2020-ra.
Kirajzottak a vasútfelújítási tenderek
Hamarosan megújulhatnak a Rákos–Gödöllő, Ebes–Debrecen, valamint az Ercsi–Pusztaszabolcs szakaszok, Százhalombatta és Ercsi között pedig új pálya épülhet.
DAKK-os pótlók Gödöllőnél
Felújítási munkák miatt módosított menetrend szerint közlekedik a gödöllői HÉV szombattól július 27-éig. Pótolni DAKK-buszok fognak!
Katonai transzport érkezett Gödöllőre
Autót gázolt egy személyvonat Isaszeg és Gödöllő között
Gödöllő és Vác bekékült
Összeütközött két kisgép a levegőben, négyen meghaltak
Lezuhant két kisrepülőgép Gödöllő és Isaszeg között vasárnap reggel, két felnőtt és egy gyermek vesztette életét az egyik gépen, a másikban csak a pilóta ült, ő is meghalt.
Nem lesz, volt, van itt semmi: Orbán nem tárgyal Tarlóssal a BKV-ról
Az ATV Híradója úgy tudja, „Orbán Viktor és Tarlós István nem fog találkozni a közeljövőben”. Gémesi és Wiittinghoff is úgy gondolja, minimum leckézteti a főpolgármestert a miniszterelnök.
Bivaly húzta, Leó tolta: itt az első MÁV Nosztalgia-különvonat!
Gödöllőre tartott 2016 első különvonata, amely kedden rögtön ismétel!
Tarlós: Budapest nem finanszírozza tovább az agglomerációs közlekedést
Beleállt a főpolgármester.
Gödöllői morzsák
A hosszú, ezzel együtt ötrészes tudósítás-sorozat végén néhány külső kamerával készült snitt következik a vasútmodell-kiállítás asztalairól.
Mozdonyon Szűcs Miklós asztalán
A számos kiállításról ismert, mégis mindig valamiben új nagy terepasztalt kamerás kocsival kerestük fel.
Régi idők asztala
Ilyen terepasztalt csak megszállottsággal, szent révületben lehet építeni, ahogy Kisfaludy Zsolt csinálja. Nézze meg videónkon kívülről és bentről, kamerás kocsival készült felvételről.