Csaknem harminc évig készült: átadták Szlovákia leghosszabb közúti alagútját
A hét és fél kilométer hosszú Višňové-alagutat görkorcsolyázva nyitotta meg Robert Fico szlovák miniszterelnök. A műtárgy jelentősen csökkenti az utazási időt a Tátra felé.
A hét és fél kilométer hosszú Višňové-alagutat görkorcsolyázva nyitotta meg Robert Fico szlovák miniszterelnök. A műtárgy jelentősen csökkenti az utazási időt a Tátra felé.
Újabb 34,3 kilométeres szakasszal bővült az M4-es autóút, ezzel már 153 kilométer hosszú.
Az M1-es, M7-es és M8-as autópályákat összekapcsolni hivatott M200-as nyomvonaltervén a vasúti teherszállítási folyosóval is számolnak a vármegyében. A helyiek egy részének azonban nem tetszik a vasútépítés ötlete.
Az első Crolibertas-kapukat a Zágrábot Eszékkel összekötő A3-as autópálya Popovaca és Novska közötti szakaszán állítják fel.
Előfordulhat, hogy akár percekig egyetlen autó sem halad át legdélebbi, legalább 300 milliárd forintból épülő Duna-hidunkon.
Az augusztusi inflációs adat alapján 2026-ban 4,3 százalékkal drágulnak a díjak, öt vármegyében azonban olcsóbb lesz autópályán közlekedni.
Új fázisába lépett a Flórián téren a déli felüljáró felújítása. A kivitelező speciális hidraulikus szerkezet segítségével megemelte a hídfők előtti első támaszköz szerkezetét, hogy a több mint negyvenéves sarukat újakra, korszerűbbekre cseréljék alatta.