máv-start
A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások január 31-étől
Kezdődik a 150-es újjávarázsolása, folytatódik a nagy debreceni építkezés, és van pár, jellemzően hétvégi aprómunka is.
Akkor kedden nekilátnak a 150-es déli végének
Újabb jelentős fázisához érkezett a Budapestet Belgráddal összekötő vasútvonal magyarországi szakaszának felújítása azzal, hogy február 1-jétől Délegyháza és Kelebia között vágányzár mellett folytatódik a kivitelezés.
A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások január 24-étől
A 70-esen és a 71-esen arrébbmegy a pályakarbantartás, a Keletinél most kezdődik a május elejéig tartó éjszakai munka.
A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások január 17-étől
Nem lesz nagy mozgás ezen 2022. harmadik hetén: két helyen dolgoznak a MÁV szerint.
Már hangot is rögzíthetnek a testkamerák, így még több védelmet nyújtanak a jegyvizsgálóknak
A személyszállítással foglalkozó társaságok közös javaslatára az Országgyűlés módosította a személyszállítási törvényt, így idén már hangot is rögzíthetnek a testkamerák.
Még több infó a Futárban: keressék a rombuszokat is!
A Budapest-bérletekkel igénybe vehető MÁV-Start-járatok is megjelennek a Futárban, utazástervezés esetén ezeket a vonatokat is lehetséges alternatívaként kínálja fel a rendszer.
Ez nem a vasútvillamosok napja: két szerelvény is balesetezett
A 007-es elé egy X5-ös BMW kanyarodott szabálytalanul, a 004-es drótot tépett Rókuson.
A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások január 10-étől
Kezdődik a 2022-es karbantartó szezon: fakivágásokkal és hasonló karbantartási munkákkal indul az év.
Egyre több állomáson lehet kulturáltan parkolni, kerékpárt tárolni
A legforgalmasabb állomásokat érintő 50 megújuló állomás-program 2019-ben indult, ennek keretében 2021-ben tíz helyszínen fejeződtek be karbantartási és felújítási munkálatok, három helyszínen 100 P+R és huszonhat helyszínen 1298 B+R parkoló épült összesen.
A vasút és a karbonlábnyom
Egy utas átlagosan mennyivel kevesebb üvegházhatású gáz kibocsátásához járul hozzá, ha autó helyett a vasutat választja? Erre a kérdésre ad választ a denkstatt Hungary Kft. a MÁV–Volán-csoport felkérésre elvégzett tanulmánya.
Mindegyik kör-IC-ben van IC+-prémiumfülkés kocsi
Tíz ilyen vagonja van már a MÁV-Startnak, a kör-IC mellett a Záhony–Nyíregyháza–Budapest és a Sátoraljaújhely–Miskolc–Budapest vonalak egyes IC járatain is lehet már velük utazni.
Év végi ünnepi forgalom a MÁV-Volán-csoport járatainál
Szilveszterkor, újévkor és január 2-án is jóval nagyobb utasforgalom várható, ezért a MÁV és a Volánbusz arra kéri utasait, hogy időben tervezzék meg utazásukat, és indulás előtt tájékozódjanak a menetrendváltozásról.
Tovább járja az országot a fényfüzérbe öltözött Szili
Karácsonyra díszítették fel, de képtelenség levenni róla a fényfüzért. Mindenhol látni akarják. Pedig „csak” egy V43-as. De mennyivel másabb, mint akármelyik!
Egy este kimaradt a Keletiben: reggelre állt helyre a menetrend
Nem működött a biztosítóberendezés, mert tűz ütött ki az egyik kapcsolószekrényben, ezért a pályaudvar nem indított és nem fogadott vonatokat csütörtök késődélutántól.