Növeli a fuvarok gyakoriságát Verona és Németország között az RCG
Heti hat helyett már tízszer indulnak az intermodális tehervonatok, Wuppertal helyett pedig Duisburg lett a németországi célpont.
Heti hat helyett már tízszer indulnak az intermodális tehervonatok, Wuppertal helyett pedig Duisburg lett a németországi célpont.
Ennyi árut szállított az ÖBB RCG a nemrégiben átadott Koralm-vasúton, amin eddig körülbelül ezerötven tehervonat haladt át, több mint 21 ezer kocsival.
A vasúti teherszállító vállalat két új, vagonrakományos fuvart indít Ausztria, Németország és Hollandia viszonylatában, ezen felül növeli a konténerszállítási kapacitást Romániába.
A Tuzla–Rijeka az első boszniai szolgáltatás, Budapest és Kürtös között pedig kapacitást növel a logisztikai vállalat.
Az osztrák árufuvarozó vasúttársaság szerint az új összeköttetés vonzó lehetőségeket teremt az intermodális szállítás számára a régióban és azon túl.
A személyszállító vonatok a decemberi menetrendváltással indulnak el az új, európai fontosságú osztrák vasútvonalon.
A Stadler-hibridmozdonyokkal először terjeszti ki rugalmas vasúti árufuvarozási koncepcióját Németországon túlra a logisztikai vállalat.
A közvetlen, menetrend szerinti TransFER járatokkal az osztrák árufuvarozó kibővítette nyugat-romániai nemzetközi portfólióját. Az RCG a Genk–Kürtös és a Belgrád–Rijeka útvonalon is több tehervonatot közlekedtet.
A logisztikai vállalat a németországi TransFlex fuvarozási szolgáltatásokhoz lízingeli a villamos- és dízelüzemre is képes Stadler-mozdonyokat.
Európa vezető vasúti logisztikai vállalata már sorban negyedjére szerezte meg az EcoVadis elismerését.
Az ÖBB Rail Cargo Group az osztrák vegyipari vállalattal és innovatív gyártókkal közösen hozta létre a korszerű, ellenálló, Talns sorozatú járműveket.
A TransFer-fuvar két fontos vasúti árufuvarozási csomópontot köt össze, erősítve és optimalizálva ezzel a két ország közötti logisztikát.
A logisztikai vállalat keddtől péntekig a korábban megszokott forgalom legalább nyolcvanöt százalékát szállítja, szombattól hétfőig, valamint az éjszakai forgalomban pedig már száz százalékon teljesít.
Az új Budapest–Zeebrugge, Wels–Lübeck–Kiel és Wels–Bécs–Budapest TransFer-fuvarok fontos magyarországi és európai áruelosztó központokat kötnek össze.
Az új, fix menetrend alapján üzemelő TransFer-útvonal Ausztriát és Németország déli részét köti össze, ezzel kapcsolatot teremt a teljes közép- és délkelet-európai térséggel is.