Skóciában mindenre odafigyelnek
Az edinburghi állatkert légterének elkerülésére kérik a pilótákat.
Az edinburghi állatkert légterének elkerülésére kérik a pilótákat.
Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója csütörtöki dublini bejelentése szerint Ciprusra utazik, hogy tárgyalásokat folytasson az évek óta veszteséges Cyprus Airways megvásárlásáról.
Oroszbarát szakadárok lelőttek egy Szu-25-ös ukrán katonai repülőgépet a kelet-ukrajnai Luhanszk fölött.
Olaszország középső részén összeütközött és lezuhant két harci repülőgép: kiképzésen voltak.
Szeptemberben folytatódik a márciusban rejtélyes körülmények között nyomtalanul eltűnt, vélhetően az Indiai-óceánba zuhant malajziai utasszállító repülőgép roncsai utáni kutatás.
Új üzemcsarnokot építenek a szabolcsi kisvárosban. Az Airbusnak dolgoznak.
Vasárnap ért véget Szegeden a VIII. Flatland Cup, a régi idők Alföld Kupáinak méltó örököse.
Laikus szemmel nézve bizonyos szögből cuki, máshonnan nézve meg egészen bumfordi: az amerikaiak nem ezért szeretik az RQ–4 Global Hawkot.
Japán források szerint eldőlt: a Boeing szállíthatja a japán uralkodóház és a japán kormányfő szállítási feladatait megoldó kormánygépet.