Világszerte tömeges a leállás a reptereken a CrowdStrike kiberbiztonsági cég szoftvere miatt
Globális informatikai hiba miatt több légitársaság utasfelvételre használt rendszere leállt.
Globális informatikai hiba miatt több légitársaság utasfelvételre használt rendszere leállt.
Júliusban 4674 egyirányú légi összeköttetés létesül az Egyesült Királyságból az Egyesült Államokba, csak a Függetlenség Napján, július negyedikén 149 járat repült át nyugat felé az Atlanti-óceán felett.
Napjainkban már egyikük sem repül, de akad olyan 747-es, amit eredeti állapotában őriztek meg.
A China Southern légitársaság mostantól hetente négyszer repül Boeing 787-9-es Dreamlinerrel a kínai nagyváros és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között.
Három hete, 2024 júniusa elején nevezték ki. Több mint két évtizedes nemzetközi aviatikai szakmai tapasztalata van, az elmúlt öt évben a Vinci Airports-hoz tartozó belgrádi Nikola Tesla Repülőtér vezérigazgatója volt.
Tavaly a katari légitársaság a második helyen állt, most viszont helyet cserélt a 2023-ban vezető Singapore Airlines-zal.
Nyilván a Boeingről van szó, az amerikaiak mindössze négy repülőgépre kaptak megrendelést májusban. A piac kivár, Toulouse-ban sem dörzsölhetik önfeledten a markukat a chief financial officerek.
Jóváhagyták a TEN-T transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó új uniós rendeletet, benne a magyar és a román főváros közötti nagy sebességű vasút megépítésére vonatkozó passzust. A döntés végleges, a hálózatot három lépésben fejlesztik tökélyre, a végső határidő 2050.
A Ryanair, Európa legnagyobb fapados légitársasága történetének legjelentősebb éves nyereségét könyvelhette el, miután az utasforgalom és az átlagos viteldíjak emelkedése jelentősen javított a légitársaság pénzügyi helyzetén a március 31-én zárult pénzügyi évben.
Lettország nemzeti légitársasága, az airBaltic és a Bulgaria Air code-share megállapodást kötött: ez mindkét légitársaság utasainak nagyobb rugalmasságot jelent.
Két újabb H225M típusú helikopter érkezett az Airbus Helicopters franciaországi gyártóközpontjából.
A Boeing termelési korlátai miatt a légitársaságok képtelenek beszerezni a növekvő légiutas-forgalom kezeléséhez szükséges új repülőgépeket, a kereslet nő, miközben kapacitásszűkében lesznek, a folyamat végkicsengése pedig: a repjegyek ára nőni fog.
A szovjet nagy hatótávolságú, bombázóként is számba vett kísérleti repülőgép 1933-ban emelkedett először a magasba. Napokig volt képes a levegőben maradni, de lomha volt, manőverezni sem tudott, ezért mindössze két példányt építettek belőle.
Közzétette legfrissebb negyedéves pénzügyi eredményeit a Boeing Company. A repülőgépgyártó mínusza borítékolható volt, a vállalat továbbra is a biztonságra és a minőségre összpontosít.
Az Air India utolsó Boeing 747-400-asai április 22-én emelkedtek utoljára a levegőbe a mumbai nemzetközi repülőtérről. A négy Jumbo új gazdára talált – az egyesült államokbeli, a pótpiaci tevékenységben jártas AerSale vette meg a madarakat.