Mesterséges intelligenciával ellenőrzi a teherkocsikat a DB Cargo
A rendszer a rendezőpályaudvarokon való haladás közben olvassa le a járművek fontos üzemelési adatait, még hatékonyabbá téve a vasúti árufuvarozást.
A rendszer a rendezőpályaudvarokon való haladás közben olvassa le a járművek fontos üzemelési adatait, még hatékonyabbá téve a vasúti árufuvarozást.
Az előrejelzések szerint 2028-ig évi 2,6 százalékos növekedés prognisztizálható a vasútipar markáns ágazatának globális piacán, de ez még messze van a 2018–23-as időszak fejlődési rátájától. Kifejezetten rosszul áll az európai intermodális szállítmányozásban használt vasúti kocsik szénája.
Az MSC megvenné a Wärtsila korábbi trieszti üzemét, olasz szakszervezetek azonban arra panaszkodnak, hogy a hajómotorokat gyártó finn cég akadályozza az akvizíciót.
Az Sgggrs sorozatú járműveket az állami tulajdonú mozdony- és vasútijármű-gyártó Türasaş építette.
A nemzeti vasút Ukrzaliznyicja (UZ) üzemei 7088 teherkocsit hoztak helyre január elejétől április végéig.
A világ legnagyobb vasúti gyártója, a kínai CRRC meg akarta hódítani az amerikai vasútijármű-piacot. A kínaiak furfangjára viszont idővel rájöttek.
A széles nyomtávú járművekkel zúzottkövet tervez szállítani a litván nemzeti vasúttársaság árufuvarozó üzletága, megerősítve piaci helyzetét az országban.
A Knorr-Bremse új generációs platformja – amellett, hogy új funkciókat kínál – képes megfelelni a modern tehervagonokkal kapcsolatos elvárásoknak.
Az ukrán vasúttársaságnál az európai típusú gabonaszállító vagonok, valamint a fedett, de gabonaszállítóként is használható, univerzális kocsik előállítása lesz a prioritás.
A vasúti járművek bérbeadásával foglalkozó vállalat spanyolországi leányvállalata 17,3 millió eurót kap a NextGenerationEU programon keresztül új vasúti teherkocsik beszerzésére.
A svájci szövetségi közlekedési hivatal kiadta a típusengedélyt az SBB Cargo tehervonatain végzendő automatikus próbákhoz.
A litván nemzeti vasúttársaság árufuvarozási üzletága hamarosan ötszáz új gabonaszállító kocsival bővíti kapacitásait.
A szlovák Tatravagonkától vásárolnak száztizenöt új gyártású járművet.
Az október elején megkezdett tesztek a VTG Rail UK lízingcég és a Knorr-Bremse Rail Systems együttműködésében zajlanak.
A vasúttársaság a napokban találkozót szervezett a spanyol kormány, a spanyol infrastruktúra-kezelő Adif és a spanyol nemzeti vasút Renfe képviselőivel egy teherkocsik nyomtávváltását lehetővé tevő kísérleti projektről.