Lángos már nincs, uszító felirat meg nem lesz!
Az új csarnok tartóoszlopai már állnak. Van, ami végleg eltűnik, szerencsére.
Az új csarnok tartóoszlopai már állnak. Van, ami végleg eltűnik, szerencsére.
Szétnézett a távirati iroda Dunakeszin a „CAF-szereldében”.
Az ember játékos, de van olyan, hogy tudni kell abbahagyni, sőt, el sem kezdeni. Villamosvezetés közben, például.
Egy ember meghalt, amikor összeütközött egy Opel Corsa és egy villamos Budapesten a XIV. kerületben az Erzsébet királyné útján.
Mutatjuk, persze, a Jancsó-filmet is, de előtte valami sokkal izgibbet is! A BKV-nál ugyanis még mindig megvan a RIGO elődje, az ELEKTRA BUDAPEST-projekt vázlata is!
Százötven éve indult el Pesten az első lóvasút. A jeles évfordulóra a Duna mindkét partján közösen emlékezett a BKK és a BKV: kivonultak mindennel, amivel csak lehetett.
Triatlonversenyt rendeznek a fővárosban a hétvégén, emiatt már ma este jelentős korlátozásokra kell számítani.