Csíkba Debrecenen, haza Zsibón át

Kemsei Zoltán   ·   2014.06.10. 19:30
00kicsi

Az út telve volt meglepetéssel. Azon kívül, hogy a vágányzár, az ideiglenes útvonal hazafelé gyorsabbnak bizonyult a hagyományosnál, még az égiek is kedvébe jártak a Csíksomlyóra és Gyimesbükkre zarándoklóknak: a helyiek – még az idősebbek is – visszaemlékezései szerint soha nem fordult elő két egymás utáni pünkösdi ünnepen ilyen kánikula. A csíki legenda magyarázata szerint ugyanis azért esik az eső a búcsú idején, mert Szűz Mária ezzel könnyezi meg a bűneinket – most vagy a legenda tört meg, vagy mégis van remény?

Regisztrálás a Nyugati pályaudvaron<br>A képre kattintva galéria nyílik<br>(a szerző felvételei)

Az odaút egy kisebb zökkenőtől eltekintve – műszaki hiba miatt Szolnokon az egyik kocsit ki kellett sorozni, helyette Debrecenben már meg is kaptuk a tartalékot – simán telt, és ugyanígy nem volt gond sem a szombati csíksomlyói, sem pedig a vasárnapi gyimesi úttal. Hazafelé a Dés–Zsibó–Zilah–Nagykároly út, továbbá a román és a magyar határrendészeti szervek ügyintézése, a vonat kezelése szintén példaszerűen folyt, így a legnagyobb nyugalommal vághattunk neki az utolsó szakasznak, a 100-as vonal vágányzárral tarkított Debrecen–Szolnok etapjának. A 2014-es Történelmi Székely Gyors minden idők legkorábban érkező zarándokvonataként este negyed kilenckor futott be a Nyugati pályaudvarra, a királyi váró elé. A Gábor Áron Traxx hamar kivívta az őt megillető népszerűséget idehaza és a határon túli magyaroknál egyaránt, a személyzet profizmusához pedig immár hetedik éve nem férhet kétség.

A cél: Csíksomlyó

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek