Egy éven át a levegőben - napenergiával

iho   ·   2020.02.15. 12:00
cim

A hajnali, termikmentes időben, támasztókerekekről hajtotta végre első felszállását az ausztrál légierő Woomera-i tesztbázisán a különös szerkezet. A PHASA-35 (Persistent High Altitude Solar Aircraft) valóban nagy magasságokban repül, a nap energiájának segítségével, és valóban szinte állandó: szolgálatban akár egy évet is folyamatosan a levegőben tölthet. A pontos magassági paramétereket eddig nem ismertették, de az biztos, hogy a gép „a hagyományos légiforgalom” repülési szintjei fölött tartózkodik majd, ami egyben azt jelenti, hogy nincs kitéve az alsóbb rétegekben tapasztalható időjárási mizériáknak sem, ez egy ilyen könnyű, törékeny gép esetében létfontosságú. Gyanítható, hogy a felszállás-emelkedés illetve az ereszkedés-landolás időpontját kell nagyon körültekintően meghatározni, hogy a gépet ne veszélyeztessék a szelek, turbulenciák.

Hajnali start előtt<br>(fotók: BAe Systems)

A BAe Systems és egy másik brit cég, a Prismatic Ltd együttműködésében készült repülőgép természetesen pilóta nélküli konstrukció, a 35 méteres fesztávolságú szárny teljes egészében napelemmel borított. Nappal gyűjti az energiát, éjjel az akkumulátorok tartják működésben a két motort és forgásban a kéttollú légcsavarokat. Hagyományos farokrész és keskeny törzs egészíti ki a sárkányt. A pilóták vezette repülőgépekhez képest hatalmas előny, hogy nincs szükség fülkére, műszerfalra, külön irányításra és vezérlésre, és főképp olyan létfenntartó berendezésekre, amelyek az embert 20-25 kilométer körüli magasságban is életben tartják. Node ki is szállna fel egy olyan géppel, amely 365 napon át nem fog leszállni?

A PHASA-35-öt természetesen felszerelhetik a legkülönfélébb berendezésekkel, amelyek egyrészt a földfelszínen zajló történések megfigyeléséhez, másrészt a navigációhoz és kommunikációhoz szükségesek, olyan gazdagságban, hogy a PHASA-35 alkalmas legyen többféle feladatra, amit eddig leginkább műholdakkal vagy ember-vezette felderítőkkel végeztettek el. A lényeg, hogy a gép a sztratoszférában, vagyis „az időjárás felett” repülve a műholdakhoz képest egyszerűbben átirányítható más helyszínekre.

Felszállás, a támasztókerekek persze a földön maradnak

A britek a gépet tehát mint a műholdak olcsón indítható és hatékonyabban üzemeltethető alternatíváját ajánlják, polgári és katonai felhasználásra egyaránt. Más eszközökkel együttműködésben például működhet 5G-s kommunikációs rendszerek átjátszó állomásaként, határövezetek megfigyelésére, harctéri felderítése. Természeti katasztrófák helyszíne fölé küldhetik, hogy adott esetben akár áradások, földrengések pusztításáról közvetítsen teljes képet, akár kiterjedt erdő- vagy bozóttüzek terjedését figyelje, ez bizony mostanság Ausztráliában igen fontos szempont. Tengeri felderítőként is alkalmazható, ebben megintcsak hatalmas előny a szinte végtelen repülési időtartam a végtelenül nagy vízfelületek felett.

Olcsó megoldás, sokféle funkcióra

A BAe Systems közleménye nem említi szó szerint, de utal arra, hogy a PHASA-35 a tervezett hatodik generációs harci gép, a Tempest hálózati rendszerének is a sztratoszférában cirkáló „szeme és füle” lehet. A gépet mindössze két év alatt juttatták el az első felszállásig, a repülési tesztek lezárása után egy éven belül szolgálatba is állítható, ígérik a gyártók.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek