Egy hatalmas kör Európa fölött: az ezres XWB próbarepülése

iho   ·   2017.05.15. 13:45
cim

A nagy körrepülés a Flightradaron a sarkkörtől a mediterrán vidékekig

Toulouse–Toulouse, 11 és fél óra: különleges tesztrepülést hajtott végre az Airbus az új, szélestörzsű utasszállító leghosszabb változatának egyik prototípusával, amely során a szép hosszú gép összesen 310 emberrel a fedélzeten gyakorlatilag körberepülte Európát, igaz, keleti irányban az elnyújtott kör csak Ausztriáig terjedt, a gép Szicília érintésével Klagenfurt közelében húzott észak felé, a skandináv térségben, Svédország és Norvégia fölött egészen a sarkkörig felmerészkedett, hogy aztán a Brit-szigeteken át Hispánia legdélibb része felől közelítsen ismét az Airbus központja felé.

Szép fotó a felszállásról, jól látszanak az altípusra jellemző hatkerekes főfutók

Az Early Long Flight, vagyis Korai Hosszú Repülés célja „üzemi körülmények között” kipróbálni az új típust, annak egyik legfontosabb funkciójában, a hosszú, leginkább interkontinentális vonalak lerepülésében, anélkül, hogy túlságosan eltávolodna bármiféle kitérő reptértől, illetve magától a kiindulási repülőtértől, ahol bármiféle műszaki probléma esetén tudnak foglalkozni a géppel. Vagyis a repülés nagy része szárazföld felett zajlott, illetve olyan négyórányi volt a távolság a legmesszebb megtett forduló és Toulouse között.

Bevett gyakorlat ez arra, hogy a gép összes fontos rendszerét kipróbálják, sőt, ez nemcsak a repülés utasainak nyújt alkalmat arra, hogy működés közben tapasztalják az információs, utaskényelmi rendszerek működését, hanem az őket kiszolgáló utaskísérőknek is, akik a maguk eszközeit tesztelhetik, a kávéfőzéstől és ebédmelegítéstől az utasok tájékoztatásáig.

A pilótafülkében: az Airbus beszámolója szerint problémamentes volt a repülés

Ami pedig mindenkit közösen érdekel: a világítás, a légkondicionálás, a zaj mértéke, vagy az olyan – hosszú, de rövid úton sem érdektelen – „apróságok”, mint hogy rendben működnek-e a fedélzeti illemhelyek. A típusalkalmassági engedélyt célzó hivatalos technikai programnak ez a repülés nem volt része, mégis rengeteget elárul ilyenkor a gép például az őt kezelő kabinszemélyzetnek a működéséről.

Ezen a repülésen a gyártó alkalmazottai játszották az utasok megtisztelő szerepét, az Airbus repülési tesztcsoportjának tíz embere mellett tizenhárom légiutaskísérő ismerkedhetett a 350-1000 jellemzőivel a Virgin Atlantic állományából: a légitársaság nyolcat rendelt 2016-ban, egyébként a jelenlegi állás szerint tizenkét légitársaság kétszáztizenegy példányra tart igényt a leghosszabb törzsű XWB-változatból, a legtöbbet a Qatar (harminchét) és a United (harmincöt) vásárolja.

Láthatóan elégedett Airbus-utasok: működik a konyha...

A kibocsátó légitársaság is a Qatar lesz, méltán, hiszen a dohaiak voltak a legelszántabb „követelői” annak, hogy az Airbus a 350-es típuscsaládot egészítse ki ezzel a nagyobb, három osztályos elrendezésben 366 utas szállítására képes változattal, és így a kéthajtóműves nagy szélestörzsűek piacán az Airbus előnyhöz juthat, mert ugyan a 350-1000 nem éri el a legnagyobb modernizált 777-9 kapacitását, viszont néhány évvel korábban áll szolgálatba.

Ugyancsak a Qatar volt egyike azoknak a légitársaságoknak, amelyek az eredetileg tervezett legrövidebb, 800-as XWB-rendelésüket is inkább erre a leghosszabb változatra konvertálták, a hasonló lépések következtében a 800-as nem is kerül gyártásra.

Azért voltak, akik keményen dolgoztak a fedélzeten: az Airbus teszt-részlegének mérnökei figyelték a gép működését

Az első „ezres” tavaly novemberben repült először, az első átadást az idei év második felére tervezik, némi csúszással. Az eddig A350-átadásokat elsősorban a belső berendezést szállító cég késlekedése hátráltatta. A 350 1600 órás repülési tesztprogramját egyébként három géppel hajtják végre, a harmadik, januárban elkészült gép, az MSN065 gyári számú, F-WLXV lajstromjelű az a példány, amely először készült el teljes kabin-berendezéssel, ez a gép hajtja végre a kéthajtóműves kiterjesztett repülési próbákat, és ez a gép repülte most majdhogynem teljesen körbe Európát, már utasokkal a fedélzetén.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.