Egyszerre épülhet át az Alagút és a Lánchíd

iho/közút   ·   2018.09.26. 13:45
lanchid_duna_hid_kislid

Tarlós István főpolgármester a fővárosi közgyűlés ülésén elmondta: hétmilliárd forintot szereztek a kormánytól a Lánchíd felújítására. A korábbi tervektől eltérően így mégis egyszerre kezdhetnek neki a Lánchíd és a Váralagút felújításának, ezért a munkálatok is jelentősen lerövidülnek: az átépítés három év helyett tizennyolc hónap alatt megoldható. Az autósoknak így maximum másfél évig kell dugókra számítani a környéken.

Másfél év alatt, egyszerre fog megújulni a Lánchíd és a Váralagút

Az első, tavalyi előterjesztés szerint a két műtárgy felújítása megoldható másfél év alatt, 22,3 milliárd forintos költséggel. Idén tavasszal úgy tűnt, csak tizenhatmilliárd forint áll majd a főváros rendelkezésére, ezért a beruházást kettéválasztották: először a Lánchíd újult volna meg, az Alagút pedig csak azután következett volna. A főpolgármester ekkor így három, három és fél évet prognosztizált a munkálatok időtartamának.

Időközben Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette: a következő ciklusban is Tarlós Istvánt szeretné látni a főpolgármesteri székben, Tarlós viszont közölte, hogy ehhez több feltételnek is teljesülni kell. Többek között a fővárosnak még több pénzt kell kapnia a két műtárgyra, hogy egyszerre lehessen azokat felújítani.

A közgyűlési előterjesztésből kiderül, hogy a Lánchíd terveit is módosítják: áthelyezik a kőoroszlánokat, ezzel a gyalogosjárdák és a hídfők körüli erkélyek nyolcvan centiméterrel kibővülnek. A munkálatok 2019-ben kezdődhetnek el.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek