Elfogytak a vasutasok Tokodon

iho/vasút   ·   2016.10.22. 14:05
tokoddrama0

Október 19-én a sokat látott VDSZSZ-tagoknak is leesett az álla Tokodon. Alábbi levelüket, amely a honlapjukon is megjelent szó szerint közöljük. Az írást elküldték Alscher Tamásnak, a Nemzeti Közlekedési Hatóság Vasútifőosztály-vezetőjének kérve a vasúti közlekedés biztonságát közvetlenül és súlyosan veszélyeztető állapotok azonnali kivizsgálását.

„Tokod állomáson a végpont felőli váltókörzetet a szakszolgálat gyakorlatilag kizárta a váltók leromlott műszaki állapota miatt. Ezért Komárom felől csak az állomás átmenő fővágányára lehet be- és kijárni. A tolatószemélyzet egy műszak alatt közel 100 kocsit rendez, amihez a technológia által megkövetelt, és a megrendelő által igényelt 1+1 fő a tartósan fennálló létszámhiány miatt rendszeresen nem áll rendelkezésre. Ezért a nem ritkán 630 méter hosszúságú vonatokkal egy tolatásvezető végzi a kocsik rendezését – akkor is, ha a távolbalátás korlátozott. Az esti órákban elégtelenül megvilágított terepen ráadásul használhatatlan rádiókkal teszik ezt, amelyek maximum 300 méteres hatótávot képesek lefedni.

(fotó: VDSZSZ)

A vonóvezetékes váltók berendezésének átalakítását a helyszíni állítású váltóknak megfelelően megkezdték. Az 1-es őrhelyen hat váltót szerelnek át helyszíni állításúra, amelyekből pár közel 300 méterre esik a váltókezelő őrhelytől. A vonóvezetékes váltókezelők helyszíni állítású váltókezelői munkakör végzésére érvényes orvosi vizsgálattal nem rendelkeznek. A módosított Kezelési Szabályzatot nem oktatják, gyakorlati oktatások szintén nincsenek, pusztán csak aláíratják a kiképzést igazoló dokumentumot. Mint a VDSZSZ Szolidaritás alelnöke írta:

»A változásokat a munkáltató ideiglenesen tünteti fel, bár ennek annyi a valóságtartalma, mint annak, hogy a szovjet hadsereg ideiglenesen állomásozott hazánkban. Az állomáson adódó kocsirendezési feladatok ellátásához a végleges megoldás az évek óta elhanyagolt, karbantartatlan vonóvezetékes váltók felújítása lenne, amit mi már nem is remélünk.«

Döbbenten tapasztaltuk, hogy az állomáson állomási tolatást végző Komárom telepállomású vontatójármű mozdonyvezetője tokodi állomásismereti vizsga nélkül egyedül, az előírt pilóta nélkül látja el szolgálatát. A mozdonyvezető elmondta: tekintettel arra, hogy korábban nem volt hajlandó állomásismeret hiányában állomási tolatószolgálatot ellátni, egy parancskönyvi rendelkezést dugtak az orra alá aláírásra. Ezzel a munkáltató úgy vélte, hogy az utasítást felülbírálva lehetővé válik állomásismeret nélkül is a szolgálat egyedüli ellátása. (Érthető, hogy a mozdonyvezető végrehajtotta, hiszen nem akart Németh Zsolt sorsára jutni, akit Csépke András a MÁV Start vezérigazgatója a hatóság asszisztálása mellett azonnali hatállyal kirúgatott).

Tagtársaink elmondása alapján ez a megtűrt, elrendelt, a vasúti közlekedés biztonságát súlyosan és közvetlenül veszélyeztető gyakorlat már több mint egy hónapja tart. A tarthatatlan állapotokat észlelve haladéktalanul sms-ben tájékoztattuk a tisztelt hatóságot, csakúgy, mint a MÁV Budapesti Igazgatóság forgalmi osztályvezetőjét: telefonon közöltük az általunk tapasztaltakat, aki intézkedés helyett megnyugtatónak gondolt választ adott. Eszerint – a VDSZSZ Szolidaritás alelnöke szavaival – »a forgalom részéről minden rendben, a MÁV Start nem biztosította a megfelelő vizsgákkal rendelkező munkavállalót. Számunkra érthetetlen, hogy a MÁV illetékesei sokadik felhívásunk ellenére sem hajlandóak élni a HÜSZ-ben rájuk ruházott ellenőrzési jogukkal, és intézkedési kötelezettségükkel.«

Bárány Balázs jelezte, hogy a miértre nem tőlük, hanem a hatóságtól várunk érdemi, a szokásos köntörfalazásoktól mentes választ. Leszögezte: a vonatkozó utasítások meg nem tartásából adódott helyzet tűrhetetlen, mivel – ahogy már utaltunk is rá – nemcsak rendkívül balesetveszélyes, hanem a szükségesnél nagyobb fizikai és mentális terhet ró tagjainkra.

Az aztán már mindennek a teteje, hogy a MÁV tudtával és egyetértésével például az egyik vonali tolatásvezető nappalos szolgálatban a MÁV munkavállalójaként, éjszaka a Jelzőőr Kft. színeiben végzi feladatait, megszakítás nélkül 48 órán keresztül. A nappalos szolgálat vége és az éjszakás szolgálat kezdete között egy másodperc pihenő sincs még papíron sem biztosítva.

A VDSZSZ Szolidaritás alelnöke jelezte: a leírtak alapján számára kétségtelen, hogy a vasúti közlekedés biztonságát közvetlenül, súlyosan veszélyeztető állapotok azonnali kivizsgálást, a hatóság részéről intézkedést és felelősségre vonást igényelnek. A hatóság munkájának segítése és önmagunk tisztán látása érdekében személyes megbeszélést is kezdeményeztünk.”

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek